Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Bevetési egységek segítenek a tömeges hazai tesztelésben – a nap hírei

Bevetési egységeket hozott létre a tömeges teszteléshez az operatív törzs. Takarékossági intézkedéseket jelentett be a főpolgármester. Kiemelt feladatnak nevezte a gyermekek biztonságának és egészséges testi-lelki fejlődésének biztosítását a családokért felelős tárca nélküli miniszter.

Bevetési egységeket hozott létre a tömeges teszteléshez az operatív törzs – mondta a kormányfő a Kossuth Rádióban. Az országos tesztelés a szociális intézmények dolgozói vizsgálatával indult. Orbán Viktor beszélt arról is, hogy a kormány a nyugati vakcinákból 12 milliót lekötött, ez nagy valószínűséggel elegendő lehet, de a tervek szerint keleti országokból is rendel majd. Kitért arra is, hogy a tárgyalásokat folytatni kell az uniós költségvetési csomag és helyreállítási alap lengyel és magyar vétója miatt kialakult helyzetben. Mint mondta: tíz, illetve harminc évre 2-2,5 milliárd euró hitelt vett fel a kormány, a gazdaság pedig áll annyira stabil lábakon, hogy ne szoruljon feltétlenül uniós forrásokra.

Újabb 4400 embernél igazolták a koronavírus-fertőzést Magyarországon, 96 többségében idős, krónikus beteg halt bele a szövődményekbe, így az elhunytak száma 3568-re nőtt. Az aktív fertőzöttek száma 124 ezer fölé emelkedett. 7519-en vannak kórházban, 604-en lélegeztetőgépen.

Az egészségügyi és szociális intézmények maguk, az óvodákban, iskolákban pedig orvostanhallgatók végzik a kormány által elrendelt tesztelést. György István területi közigazgatásért felelős államtitkár az operatív törzs tájékoztatóján elmondta, hogy 16 691 helyszínen 370 ezer embert vizsgálnak antigén gyorstesztekkel.

Összevonják a főváros 5 cégét, csökkentik a fővárosi bizottságok számát, valamint a frakciók költségkeretét és a főpolgármesteri keretet - jelentette be a főpolgármester. Karácsony Gergely a Facebookon közzétett videójában arról beszélt, hogy Budapest rendkívül nehéz helyzetben van, ezért a főváros vezetése a spórolást magán kezdi. Egyebek között megszüntetik a 200 milliós főpolgármesteri keretet. A főpolgármester azt hangsúlyozta, hogy az intézkedés miatt szakmai dolgozókat nem bocsátanak el.

Minden ügyfelet tájékoztatnak a bankok decemberben, akiket érinthet a törlesztési moratórium meghosszabbításának lehetősége. A Magyar Bankszövetség munkacsoporti vezetője a Portfolio-nak hangsúlyozta: minden érintett ügyfélnek lesz teendője. A bankok az elektronikus ügyintézést preferálják majd.

Kiemelt feladatnak nevezte a gyermekek biztonságának és egészséges testi-lelki fejlődésének biztosítását a gyermekjogok világnapján a családokért felelős tárca nélküli miniszter. Novák Katalin azt mondta, hogy jelenleg sok, korábban nem tapasztalt veszélynek vannak kitéve a gyermekek. Kiemelte: a gyermekek jó- és jóllétének feltétele az erős közösség.

Megerősítette Joe Biden amerikai elnök-jelölt győzelmét Georgiában a megismételt szavazatszámlálás. Donald Trump jogászai tömeges választási csalásról beszéltek. Egyes tagállamokban ezért még nem hitelesítették a választási eredményeket.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását. Bassár el-Aszad bukott szíriai diktátor egykori hívei szervezkednek Moszkvából, a céljuk, hogy felkeléseket szítsanak az új kormány ellen, és visszaszerezzék elvesztett befolyásukat. Állítólag már 50 ezernél is több harcost számlál a mozgalom. Oroszország tengeri blokáddal válaszolhat az ukrán kikötőkből induló áruszállítmányokra az orosz tartályhajókat ért ukrán dróntámadások után. Ez az akció azonban sok veszélyt rejt: Moszkva pontosan a növekvő veszteségek miatt vonult vissz a Fekete-tengerről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×