Infostart.hu
eur:
379.58
usd:
322.07
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Vidéki dolgozókat rendelhetnek a fővárosi kormányablakokba, a létszámhiány enyhítésére - Hírösszefoglaló

Jelentős károkat okozott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és a zempléni térségben a hirtelen lezúdult eső és a szélvihar. Közös kampánystábot hoz létre az önkormányzati választás idejére négy ellenzéki párt,

Vidéki dolgozókat rendelhetnek a fővárosi kormányablakokba a létszámhiány enyhítésére. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón elismerte, hogy kevés az ember, de azt mondta: ha szükséges, plusz pénzt, illetve áthelyezéssel, átrendeléssel többletlétszámot is biztosítanak. Gulyás Gergely hozzátette: az a cél hogy néhány napon belül megoldódjon a probléma. Szólt arról is, hogy utólag is igényelhetik a babaváró támogatást azok, akiknek gyermeke július elseje és augusztus elseje között születik. Emellett azt is közölte: újabb 327 olyan település igényelte a szúnyogirtást, ahol eddig nem végeztek gyérítést.

Nem sérti az uniós szabályokat a magyar reklámadó - mondta ki az Európai Bíróság. A testület ezzel megsemmisítette az Európai Bizottság korábbi határozatát. A luxembourgi törvényszék arra jutott, hogy a brüsszeli testületnek nem sikerült megfelelően bizonyítania, hogy a reklámadó pusztán progresszív szerkezete miatt szelektív előnyt nyújtó intézkedésnek minősül. Az ítélet szerint még a 2013-ban nyereséget nem termelő cégek azon lehetősége sem számít tiltott állami támogatásnak, hogy ennek az adónak a 2014-es alapjából levonják a korábbi évek elhatárolt veszteségeinek felét.

Jelentős károkat okozott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a vihar és a hirtelen lezúdult eső. Lakóházakra, autókra és középületekre is dőltek fák, a legnagyobb károk Kisvárdán keletkeztek. Csütörtök délután még több mint hetven megyei településen szünetelt az áramszolgáltatás. Kisvárdán egy élelmiszer-áruház, Mátészalkán a vasútállomás egyik épületének tetejét rongálta meg a délutáni szélvihar. A vasútvonalon is akadozott a közlekedés. Közben a zempléni térségben főként a szélvihar okozott károkat.

Több mint 16 ezer viharkár bejelentés érkezett a biztosítókhoz a múlt héten. A kárigény meghaladta a másfél milliárd forintot. Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője az InfoRádiónak elmondta: a legtöbb bejelentés megbontott tetőkről, beázásokról, kidőlt fák okozta károkról szólt. A területi eloszlás nagyon vegyes volt, a Dunántúlról, az Alföldről és Budapestről is sok bejelentést kaptak.

Közös kampánystábot és politikai testületet hoz létre az önkormányzati választás idejére az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Momentum. Erről az ellenzéki pártok vezetői állapodtak meg. Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje jelezte: remélik, hogy hamarosan tovább bővül az együttműködők köre, mert szükségük van a Jobbikra és az LMP-re is. Közben az előválasztáson másodikként végzett Kálmán Olga, a DK támogatásával indult független jelölt ismét támogatásáról biztosította Karácsony Gergelyt.

A szabadság eszméjét méltatta a magyar és az osztrák külügyminiszter valamint Burgenland tartományfőnöke Sopron határában, ahol a vasfüggöny átvágására emlékeztek. Azon a helyen tartották a megemlékezést, ahol Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter 30 éve közösen átvágta a szögesdrótot. Szijjártó Péter azt hangoztatta, hogy akkor új Európa született, miután kártyavárként dőlt össze a szocializmus, eltűnt az az akadály, amely az eszmék, a gondolatok és az emberek szabad mozgását akadályozta évtizedekig.

Megtagadta Nikola Gruevszki volt észak-macedón miniszterelnök kiadását a Fővárosi Törvényszék. A politikust hazájában korrupciós és más bűncselekmények miatt ítélték el. A bíró indoklásában elmondta: a magyar bíróság csak a kiadatás törvényességét vizsgálhatja, és miután a magyar Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal menekültstátuszt adott a volt miniszterelnöknek, a jogszabályok szerint nem adható ki annak az államnak, ahonnan elmenekült.

Boris Johnson szerint rendkívül csekély az esélye annak, hogy Nagy-Britannia rendezetlen módon lép ki az Európai Unióból, de ha mégis, abba bele kell törődniük. A politikus hivatali utódjával, Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszterrel verseng a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségéért. A párt új vezetője lesz Nagy-Britannia következő miniszterelnöke a távozó Theresa May utódjaként.

Megtartják szombaton a Balaton-átúszást, amelyre idén is több ezer résztvevőt várnak. A szervezők közleménye szerint a víz hőmérséklete 25 fokos lesz, napos, száraz idő várható, reggel 21, délután 27 Celsius-fokos levegőhőmérséklettel. Ugyanakkor élénk szél várható reggel, a víz emiatt hullámzó lesz, ezért arra kérik a résztvevőket, hogy a vízbe ugrás előtt mérlegeljék és felelősen döntsék el, alkalmasak-e arra, hogy átússzák a tavat.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×