Infostart.hu
eur:
386.5
usd:
331.76
bux:
120281.86
2026. január 14. szerda Bódog

Egy kínai-magyar konzorcium újíthatja fel a Budapest-Belgrád vasútvonalat - Hírösszefoglaló

Összesen kilenc listát vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság a május 26-i európai parlamenti választásra. Ukrajnában elfogadta a parlament a magyar kormány által is bírált, sokat vitatott nyelvtörvényt.

Egy kínai-magyar konzorcium végezheti el a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítását - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Pekingben. Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy a kínált ár elfogadható, de összeget nem mondott. A tárcavezető az állami médiának elmondta: május 25-ig megkötik a kivitelezési szerződést.

A külgazdasági és külügyminiszter az Egy övezet, egy út együttműködés pekingi kereskedelmi fórumán felszólalva azt is hangsúlyozta: Budapest érdekelt a minél szabadabb globális kereskedelemben, és abban, hogy kínai vállalatok befektessenek az országban. Előzőleg Orbán Viktor kormányfő kijelentette: Kína Egy övezet, egy út elnevezésű kezdeményezése egybeesik a magyar nemzeti érdekekkel.

A visegrádi országok és Japán közötti együttműködés erősítését szorgalmazta Varga Mihály pénzügyminiszter Pozsonyban. A miniszterelnök-helyettesi tisztséget is betöltő politikus a V4 országok kormányfői és a japán miniszterelnök találkozóján vett részt a szlovák fővárosban. Kifejtette: a visegrádi országok és Japán közti együttműködés erősítésével a világ két fejlett és gyorsan növekvő régiója között erősödik az összeköttetés, ez pedig növelheti Közép- és Kelet-Európa országainak gazdasági stabilitását és szerepét az Európai Unióban.

A jövő év elejétől több unoka után több nagyszülői gyermekgondozási díj is igénybe vehető lesz - közölte a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Novák Katalin elmondta: jövőre a dolgozó szülők átadhatják gyedjogosultságukat valamelyik - még nem nyugdíjas - nagyszülőnek. A kormányzati családpolitika idősebbeket érintő újabb elemei között említette, hogy a központi közigazgatásban dolgozók unokánként 5 napos nagyszülői szabadságot kapnak. Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy 40 év munkaviszony után a nőknek továbbra is lehetősége van nyugdíjba vonulni.

Összesen kilenc listát vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság a május 26-i európai parlamenti választásra. Az Egységes Magyar Nemzeti Néppártnak és a Tea Párt Magyarországnak nem volt meg a szükséges számú érvényes aláírása. Az NVB most vette nyilvántartásba a Magyar Munkáspárt és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt listáját és már korábban nyilvántartásba vette a Jobbik, a Fidesz-KDNP, a Momentum, a Mi Hazánk, az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a DK listáját. Így összesen kilenc lista szerepel majd a szavazólapon.

Mintegy 400 programmal várja a közönséget vasárnapig a csütörtökön megnyílt Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenáris parkban. Az egyebek mellett könyvbemutatókat, dedikálásokat, ismeretterjesztő előadásokat és gyerekprogramokat felvonultató fesztivál díszvendég országa Norvégia, díszvendég írója Karl Ove Knausgaard. Most először fordul elő, hogy a díszvendég ország adja a díszvendég írót is.

Ukrajnában elfogadta a parlament a sokat vitatott nyelvtörvényt. A magyar külügyminiszter továbbra is elfogadhatatlannak nevezte a jogszabályt, mert az szerinte sérti a magyar kisebbség jogait. A jogszabály a magánbeszélgetéseket és a vallási szertartásokat kivéve gyakorlatilag mindenhol kötelezővé teszi az ukrán nyelv használatát, a szabályok megsértéséért pedig jogi felelősségre vonást is kilátásba helyez. Volodimir Zelenszkij megválasztott elnök közölte, hogy hivatalba lépése után megvizsgálja, hogy a jogszabály tiszteletben tartja-e minden ukrán állampolgár jogait.

A Barátság kőolajvezeték déli szakaszán érkező kőolaj minősége megfelel az előírásoknak, azt több ponton ellenőrzik - közölte a Mol. A társaság arra reagált, hogy Lengyelország és Németország minőségi okokra hivatkozva leállította az orosz olaj importját a kőolajvezeték északi ágán. Fehéroroszország kedden jelentette be, hogy felfüggesztette a Lengyelországba, a balti államokba és az Ukrajnába irányuló benzin- és dízelolaj-kivitelét, mert az Oroszországból érkező nyersolaj-szállítmányok szerves klórvegyülettel szennyezettek.

Megvalósíthatónak nevezte a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítését az észak-koreai vezetővel tartott tárgyalás után orosz elnök. Vlagyimir Putyin Vlagyivosztokban azt mondta: a leszereléshez Phenjannak biztonsági garanciákra van szüksége. A két vezető egyetértett abban, hogy a világpolitikában vissza kell térni a nemzetközi joghoz. Kim Dzsong Un arra kérte az orosz elnököt, hogy álláspontjáról tájékoztassa az Egyesült Államokat.

Címlapról ajánljuk
Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

A magyar uniós forrásokhoz való hozzáférésről szóló tárgyalások gyakorlatilag befagytak, mivel az Európai Bizottság a magyar választásokig ezekben a kérdésekben nem kíván döntést hozni – mondta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszélt Brüsszel az orosz–ukrán konfliktusban elfoglalt pozíciójáról, de jure és de facto hadviselésről, miként a Mercosur-megállapodással és a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos magyar álláspontról is.

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek, az enyhülés után visszatér a havazás

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Kevesen hiszik el, ami az amerikai gazdaságban történik

Kevesen hiszik el, ami az amerikai gazdaságban történik

Az elmúlt hónapokban szinte mindenki ugyanazt a sztorit árazta: a tavaly őszi munkaerőpiaci megtorpanás után az amerikai növekedés óhatatlanul hűl, a Fed pedig előbb-utóbb kénytelen lesz alkalmazkodni. Ebbe a keretbe a piac kényelmesen bele tudta rendezni a következő lépéseit. Csakhogy az utóbbi hetekben több, első ránézésre “mellékes” adat érkezett, amelyek együtt már nem illenek ebbe a képbe. Ha egymás mellé tesszük őket, egy teljesen más forgatókönyv rajzolódik ki, és ez nem csak a kamatvárakozásokról szól, hanem arról is, hogy a részvénypiac mit fog félreérteni a következő hónapokban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×