A július 3-5. között megrendezett MOGY előadásokkal és beszélgetésekkel kínál lehetőséget a magyarságot érintő történelmi, társadalmi, kulturális, közéleti és szellemi kérdések közös átgondolására. A Drábik János Színpadon többek között Vukics Ferenc, Borvendég Zsuzsanna, Nógrádi György, Pécsi Rita, Bedő Imre, Somkuti Bálint, Horváth Szilárd és Székely János is a közönség elé lép – írták a szervezők.
A háromnapos találkozó a hagyományőrzés, a kultúra és a közösségi összefogás ünnepe is. A látogatókat hagyományőrző bemutatók, lovas és íjászprogramok, koncertek, táncházak, kézműves vásár, közösségi terek, Gyógyító Falu valamint változatos kulturális és zenei események várják az emlékpark számos helyszínén. A XII. Magyarok Országos Gyűlése gazdagabb kínálattal várja a látogatókat:
három nap alatt több mint 280 program valósul meg 40 helyszínen.
A szombati nap egyik kiemelt zenei eseménye a Magyar Banda koncertje lesz. A MOGY idén is családbarát rendezvényként készül minden korosztály fogadására. A Gyermekvilágban mesék, népi játékok, kézműves foglalkozások, táncházak és interaktív programok várják a legkisebbeket, a 18 éven aluliak pedig ezúttal is ingyenesen látogathatják a rendezvényt.
Az első önkéntesek már a múlt héten megérkeztek az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba, és megkezdték a MOGY helyszíneinek építését, kialakítását. Napról napra egyre több sátor, közösségi tér és programhelyszín készül el, hogy július 3-án minden készen álljon a látogatók fogadására. A Magyarok Országos Gyűlése idén is széles körű közösségi összefogással és az önkéntesek áldozatos munkájával valósul meg. A támogatói jegyet érdemes előre, online megvásárolni a www.mogy.hu oldalon. A belépő mindhárom napra érvényes, így a látogatók a teljes hétvége gazdag programkínálatából válogathatnak – zárul a közlemény.








