Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Nyitókép: Pixabay

„Emlékezni kötelességünk” – Ma van a holokauszt nemzetközi emléknapja

Az ENSZ 2005-ben január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. Mintegy hatszázezer magyar zsidó áldozata volt a holokausztnak. A náci ideológia borzalmaira kötelességünk emlékezni – erről beszélt az InfoRádióban az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség egyik alapítója, vezetője, az óbudai zsinagóga rabbija, Köves Slomó.

A Vörös Hadsereg 1945. január 27-én szabadította fel az auschwitzi haláltábort, az emberiség talán legnagyobb halálgyárát és temetőjét – mondta az InfoRádióban Köves Slomó.

„Ez volt a legnagyobb és legtöbb életet követelő haláltábor, amellyel a náci Németország az Endlösung, az úgynevezett végső megoldás tervét akarta keresztülvinni, amelynek az volt a lényege, hogy a náci ideológiával nem megférő személyek, köztük az akkor 20 milliós közösséget kitevő zsidóság teljes kiirtásra, elpusztításra kerüljenek. Sajnálatos módon ebből a tervből körülbelül 6 millió ártatlan zsidó életét oltották ki. Ezen belül 1,5 millió embert Auschwitzban gyilkoltak le” – mondta.

A holokauszt mintegy hatszázezer magyar zsidó áldozatából több mint négyszázezren Auschwitzban haltak meg.

„A náci ideológia borzalmaira emlékezni kötelességünk. Ez egy olyan veszély, amely mindig, újra és újra felütheti a fejét, ezért fontos emlékeznünk arra, hogy micsoda borzalmakhoz, micsoda felfoghatatlan embertelenséghez vezetett. Másrészt viszont a holokauszt emléknapján nem csupán az áldozatokra emlékezünk, akik adott esetben nem is zsidó emberként zsidókat mentettek.”

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség egyik alapítója, vezetője, az óbudai zsinagóga rabbija szerint nagyon aggasztó az a fajta posztmodern antiszemitizmus, ami felszínre jött 2023. október 7-e, a Hamász terrortámadása óta.

„Mert egy olyan antiszemitizmusról beszélünk, ami az Izrael-ellenesség köntösébe bújtatva fundamentalista, iszlamista ideológiának enged teret, amelyben újra realitássá vált nemcsak az antiszemita beszéd, politika, de az európai társadalmak végein, vadhajtásain zsidók brutális fizikai támadásában is látható” – figyelmeztetett Köves Slomó.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Sayfo Omar: egyre több szír menekült hazatér Libanonból, ez pörgetheti a gazdaságot

Az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége szerint 700 ezer szíriai tért már haza Libanonból. Ez hozzávetőleg a fele azoknak, akik a háború során elmenekültek hazájukból a szomszédos, mindössze 4,5 milliós országba. Elsősorban gazdasági és biztonsági okokból térnek haza az emberek, a gazdasági ok az, hogy Szíriában megkezdődött az újjáépítés, illetve jók a gazdasági kilátások – mondta az InfoRádió kérdésére Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.

Orbán Viktor: ma rombolás zajlik, és nem tudni, lesz-e ebből valaha építkezés

Az elmúlt 16 év kormányzati eredményeinek rombolásával vádolta a Tisza-kormányt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vasárnap Lakiteleken, a digitális polgári körök (DPK) első országos táborában, hozzátéve: jelenleg nem látszik, lesz-e a rombolásból valaha építkezés. Azt ígérte: december végére újjászervezett, versenyképes párt lesz a Fidesz.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×