Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
324.9
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Unsplash.com

Egy éve csendben lábadozik sztrókjából a Nemzeti 26 éves, pályaelhagyó színésznője

Újra kellett tanulnia beszélni, de élni is, ma már Pécsett él és házat épít Martos Hanga.

Martos Hanga, a Nemzeti Színház 26 éves színésznője egy évvel ezelőtt, előadás közben, a színpadi takarásban kapott sztrókot egy agyi aneurizma miatt, ami átmenetileg lebénította a jobb oldalát.

Mint a Színház Online összefoglalójából kiderül, a színésznő a Borsnak adott interjújában elmondta, a kezdeti tünetek nem voltak egyértelműek, a helyzet pedig peches: egy bolgár rendező előtt kezdett öntudatlanul is összevissza beszélni, akkor nem derült ki, hogy baj van, ráadásul utána futni is elment, ami után az öltözőben aludt egyet, és bár fáradtnak érezte magát, semmi komolyra nem gondolt.

Aztán egy széken ülve nem bírt felállni, és egy előadás takarásában utolérte a baj, elakadt a szövegben, amiből még kimentették, de a takarásban sztrók érte, majdnem kórházba sem vitték, de ő ragaszkodott hozzá, a mentőautóban pedig további problémák jelentkeztek, el is vesztette eszméletét.

Martos Hanga beszámolt arról, hogy a teljes felépülés érdekében „a mozgást, a beszédet is újra kellett tanulnia”. A gyógyulási folyamat és a krízis azonban gyökeresen megváltoztatta az élethez való hozzáállását. A színésznő felmondott a színháznál, Pécsre költözött, ott épít házat. Döntését azzal indokolta: „Már nem vagyok ugyanaz, de nem is akarok az lenni. Újra tanulok élni. Tudom, milyen törékeny az élet és milyen szerencsés vagyok. Most, egy évvel a sztrók után, hazaköltöztem Pécsre, felmondtam a színházban, és építjük a közös házunkat. Nagyon nehéz volt. Azt éreztem, választanom kell a karrierem és a párkapcsolatom között, és az élet megkönnyítette a döntést. Teljesen más lettem az agyvérzés óta: sokkal türelmesebb vagyok, és rájöttem, nem számít semmi az életben, ami miatt érdemes lenne háttérbe szorítani magam. Nem akarok megfelelni senkinek.”

Martos Hanga szerint a sztrókhoz a korábbi pánikbetegsége vezethetett, amit a koronavírus idején a színházak bezárása okozta bizonytalanság váltott ki.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×