Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
Nyitókép: Kaláka

Ismeretlen helyeken, Erdélyben és a Felvidéken jár a Kaláka együttes

A tavaly 55. születésnapját ünneplő Kaláka együttes – Bogdán Zsolt közreműködésével – ezúttal egy turné keretén belül viszi el Kányádi-estjét három erdélyi és egy felvidéki helyszínre a jövő hét elején. Gryllus Dánielt, a Kaláka együttes alapítóját kérdeztük.

A Kaláka számára a nyolcvanas évek óta nincs koncert Kányádi Sándor-dal nélkül, és a Kaláka 50. éve óta megy a Vannak vidékek című Kányádi-est. Ezt viszi el az együttes erdélyi és felvidéki helyszínekre szeptember 22. és 25. között.

„A Vannak vidékekkel hat év alatt most már körülbelül a 80. előadásnál tartunk, de ilyen izgalmas helyeken, ilyen kisebb erdélyi településeken még nem jártunk. Székelyvarság, Búza, Nyárszó – még nem muzsikáltunk ezeken a helyeken, és még elvisszük Lévára, Szlovákiába is. Az előadásokon felváltva hangzanak el a Kaláka által énekelt és a Bogdán Zsolt által elmondott Kányádi-versek, és aztán a végén a Halottak napja Bécsben című nagy művet közösen adjuk elő, úgy hogy mi is néha beleénekelünk a mondott részek közé. De elhangzanak olyan, ismertebb gyerekdalok is, mint az Elveszett követ, vagy a fakatona (a Faragott versike – a szerk.), és komolyabbak is lesznek, például a Dél keresztje alatt vagy a Kuplé a vörös villamosról. Ezeket nagy örömmel énekeljük, és mindig nagyon jól fogadja őket a közönség is. Léván nagyon régen jártunk, de emlékszem rá, hogy ott is muzsikáltunk, és most a Déryné-aukció keretében fogunk Léván játszani" – fogalmazott az InfoRádióban Gryllus Dániel kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész.

Kaláka együttes alapító-vezetője arról is beszélt, hogy Erdélyben 1981-ben volt az első turnéjuk, úgyhogy ott nagyon sokakat ismernek, és amikor megkérdezi akár Csíkszeredában vagy bárhol Erdélyben, hogy van-e a közönségben valaki, aki itt volt a '81-es turnén, még mindig akad, aki fölteszi a kezét.

Gryllus Dániel kiemelte: a repertoárjuk nem irányított aszerint, hogy épp a kisgyerekektől vagy az idősebbektől várnak visszhangot, hanem mindenkinek játszanak, ami egyébként Kányádihoz nagyon közel áll, hiszen szerinte nincsen gyerekvers és felnőttvers, csak vers meg nem vers van. „És

mindig verseket énekelünk

, akkor is, ha Sándor bácsitól, akkor is, ha Szabó Lőrinctől, Arany Jánostól, József Attilától, vagy pedig Radnóti- vagy Petőfi-verset zenésítünk meg” – tette hozzá.

A turné mellett próbálnak is, hiszen szeptember 27-én már a Magyar Zene Házába várják a közönséget egy egész napos Kaláka alkalomra: délelőtt gyerekeknek fognak játszani, délután egy Kalákáról szóló filmet láthat a közönség, este pedig nagy Kaláka-koncert lesz, és abban is szerepelnek majd Kányádi-versek. A következő héten ismét magyar népmeséket fognak zenélni – száz ilyen népmesét játszottak, aztán elölről indult a széria, és most már a 105.-nél tartanak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×