Infostart.hu
eur:
362.27
usd:
321.65
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: youtube

800 év némaság - Újra szól az "első" orgona, mutatjuk

Kedden, a jeruzsálemi Szent Megváltó-kolostorban nyolc évszázad után újra megszólaltattak egy orgonát, amely a kutatók szerint a keresztény világ legrégebbi ilyen hangszere.

A XI. századból származó sípokból összeállított hangszert David Catalunya szólaltatta meg, a zenész a Benedicamus Domino Flos Filius című liturgikus szólamot játszotta el. A hangszert bemutató hétfői sajtótájékoztatón Catalunya azt mondta, a hangszer restaurálása nagyszerű fejlemény a zenetörténetben.

"Ezt az orgonát azzal a szándékkal temették el, hogy egy nap újra játszhassanak rajta, és most elérkezett ez a nap, csaknem nyolc évszázaddal később" - fogalmazott.

Az orgona mostantól a jeruzsálemi óvárosban található Terra Sancta Múzeumban lesz kiállítva, mindössze néhány kilométerre attól a betlehemi templomtól, ahol eredetileg használták.

A kutatók szerint a keresztesek a XI. században, Jeruzsálem feletti uralmuk idején vitték az orgonát Betlehembe, Jézus szülőhelyére. Egy évszázados használat után eltemették, hogy megvédjék a beáramló muzulmán seregektől. 1906-ban építőmunkások felfedezték fel egy régi temetőben.

Az ásatások során a régészek 222 bronz sípot, egy harangkészletet és más, a keresztesek által elrejtett tárgyakat tártak fel.

"Megrendítő hallani, ahogy új életre kelnek a sípok 800 év némaság után. Nem volt hiábavaló a keresztesek reménye, hogy egyszer újra megszólalhatnak" - nyilatkozta Koos van de Linde, a restaurálásban részt vevő orgonaszakértő.

Egy négyfős kutatócsoport Catalunya irányításával 2019-ben kezdte elkészíteni az orgona másolatát, de közben felfedezték, hogy egyes sípok még mindig úgy működnek, mint nyolcszáz évvel ezelőtt. Winold van der Putten orgonaépítő az ősi hangszerkészítési módszerek alapján létrehozott másolataival egészítette ki az eredeti sípokat. Az oszmán hangszerkészítők ősi sípjai nagyjából a felét alkotják az orgonának.

Alvaro Torrente, a madridi Instituto Complutense de Ciencias Musicales igazgatója a felfedezést ahhoz hasonlította, mint ha "egy élő dinoszauruszra" bukkantak volna: "sosem gondoltuk volna, hogy fogunk még ilyet látni és hallani, és egyszer csak valósággá vált".

A kutatók a teljes orgona restaurálásán dolgoznak, majd terveik szerint másolatokat készítenek belőle Európa és a világ templomai részére, hogy az ősi zene mindenki számára elérhető legyen. "Ez egy lenyűgöző információhalmaz, amely lehetővé teszi az alkotói folyamat rekonstruálását, hogy pontosan úgy készíthessük el a sípokat, ahogyan csaknem ezer évvel ezelőtt" - mondta Catalunya.

ITT HALLHATÓ, LÁTHATÓ

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×