Infostart.hu
eur:
364.58
usd:
324.82
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza

Templomot építenek a mormonok Óbudán

Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházát 1830-ban alapította Joseph Smith az Amerikai Egyesült Államokban. Az egyház nemzetközi központja az Utah állambeli Salt Lake Cityben található. Magyarországra 1885-ben érkezett az első két misszionárius.

Templomot épít Budapesten az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza. A közkeletűen mormonoknak nevezett közösség egy 1600 négyzetméteres szentélyt és egy 1000 négyzetméteres zarándokházat épít az óbudai Harsánylejtőn, egy 24 ezer négyzetméteres telken. Az épületek első kapavágási ünnepségét szombaton tartották.

Az ünnepségen Rubén V. Alliaud, Európa középső területének elnöke kiemelte: a templom Jézus Krisztus áldozatának emlékműve, azért építünk templomokat, mert ő legyőzte a halált. A templom, az "Úr háza" mindig arra emlékeztet, hogy meg vagyunk hívva, hogy hazatérjünk - fogalmazott.

A templom, amely nagyon erős alapokra épül, emlékeztet továbbá arra, hogy nekünk is szilárd, jó alapokra van szükségünk. Azokra az alapelvekre, amelyeket Jézus Krisztus tanított - hangsúlyozta a 37 országért, köztük Magyarországért felelős egyházi vezető.

Hozzátette: a mai zűrzavaros világban az egyik legfontosabb alapelv a béketeremtésre való felszólítás.

A tervek szerint az építkezés, amelyet az egyház saját költségvetésből, külső támogatás nélkül valósít meg, három évig tart majd - olvasható a sajtóanyagban.

A közel 200 éves keresztény egyháznak világszerte több mint 17,5 millió, Magyarországon 5200 tagja van. A világszerte működő 197 templomuk mellett jelenleg 185 templomot építenek vagy újítanak fel. A budapesti lesz Európában a 16. templomuk, ahova 12 országból várják majd a híveket - írták.

Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházát 1830-ban alapította Joseph Smith az Amerikai Egyesült Államokban. Az egyház nemzetközi központja az Utah állambeli Salt Lake Cityben található. Magyarországra 1885-ben érkezett az első két misszionárius.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×