Infostart.hu
eur:
363.03
usd:
323.17
bux:
148096.81
2026. november 4. szerda Károly
Budapest, 2023. január 15. Szőke Lajos Aranyvonat című kompozíciója, banki aranyrudakhoz hasonlító fém elemekből összeállított „száguldó” arany gőzmozdonya a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont bejáratánál a főváros I. kerületében, a Széll Kálmán teret a Csaba utcával összekötő Sándy Gyula közben. A Magyar Nemzeti Bank által 2022-ben megnyitott múzeum és látogatóközpont azzal a céllal született, hogy segítsen eligazodni a mai embernek a pénz világában. Az egykori Postapalota három szintjén kialakított múzeumban számos érdekességet, történelmi pénzkincseket és valódi aranyrudat is láthat az érdeklődő, a számítástechnikai rendszerekre épülő korszerű pénzforgalom bemutatása mellett. A tárlaton mindeközben a fizetőeszközök okos használatára és pénzügyi tudatosságra is tanítják az oda látogatókat. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Túl a 300 ezredik látogatón a Pénzmúzeum

Nyitása óta több mint 300 ezren látogatták meg a Magyar Pénzmúzeumot, amely Európa leglátogatottabb pénzügyi tudásközpontja. Az intézmény tavaly több mint 300 különböző programot szervezett, és idén több újítással is készül.

A látogatószám világviszonylatban is kiemelkedő, a vizsgált 46 hasonló tematikával foglalkozó intézmény rangsorában ezzel a harmadik-negyedik helyen szerepel a jegybank fenntartásában működő Pénzmúzeum.

Az intézmény közleménye szerint tavaly mintegy 104 ezren látták a Pénz útja című állandó kiállítást. A több mint félszáz, látványos installációval felszerelt, interaktív pénzügyi tudásközpontban tavaly 251 múzeumpedagógiai foglalkozást tartottak 11 különböző tematikában. A Pénzmúzeum kiemelt célcsoportját jelentő 7-12. évfolyamos tanulók kihelyezett tanóra keretében, tanári kísérettel keresik fel a múzeumot, de az intézmény pedagógusai tavaly 160 iskolában mintegy 22 ezer diák részére tartottak kihelyezett órákat a Bőröndmúzeum – Utazás a pénz körül elnevezésű program keretében.

A nyári szünetben pedig a Zánkai Erzsébet Táborban több mint 3000 diák vehetett részt játékos pénzügyi nevelésben – írták.

Kiemelték: tavaly a legnépszerűbbek a Korszerű pénzkezelés és a Családi költségvetés témájában tartott foglalkozások voltak.

A Pénzmúzeumban tavaly több mint 300 különféle program – numizmatikai workshopok, kávéházi beszélgetések, robotika foglalkozások, pénzügyi vetélkedők – kapott helyet, amelyek idén is folytatódnak. A dokumentumfilmek közül az Aranyvonatot és 2024-ben a jegybank alapításának századik évfordulójára elkészült Az Alapítás című alkotást tekinthetik meg az érdeklődők.

A tájékoztatás szerint a Pénzmúzeum valamennyi kiállítása és programja ingyenes, az intézmény akadálymentesen látogatható.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Oroszország mélyén csapna le a NATO, Moszkva rakétákat halmoz – Háborús híreink Ukrajnából szerdán

Az Ukrán Védelmi Hírszerzés (HUR) jelentése szerint az oroszok rengeteg fegyvert halmoztak fel az elmúlt az időszakban – számolt be az RBK Ukraine. A jelentések szerint cirkálórakétából ezres nagyságrendben állhat rendelkezésükre készletek, míg ballisztikus rakétákból is több száz állhat a raktárakban. Az ukrajnai és a közel-keleti háborúk tapasztalatai miatt a NATO alapjaiban gondolja újra az Oroszországgal szembeni védelmi stratégiáját, azt sem kizárva, hogy mélységi csapásokat vegyenek számba - közölte a Wall Street Journal. Ez teljesen új megközelítést jelenten az eddigiekhez képest, ugyanis nem pusztán kivédeni akarják az ellenséges támadást, hanem a probléma forrását elpusztítani. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×