eur:
398.66
usd:
368.97
bux:
90914.74
2025. március 25. kedd Irén, Írisz
Leslie Mandoki énekel a Mándoki Soulmates zenekar Szent István-napi programsorozathoz kapcsolódó koncertjén a Szent István-bazilika előtti téren 2024. augusztus 18-án.
Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

Rangos elismerést kapott Leslie Mandoki

A magyar származású zenész, zeneszerző, producer és szövegíró személyesen vette át az idei Nemzetközi Kulturális Gáladíjat a Papp László Arénában a Mága Zoltán Újévi Gálán.

„Szívből köszönöm ezt a rangos elismerést, amelyet nemcsak személyes díjnak tekintek, hanem a zene és a művészet erejének ünnepének is. Ezt a díjat szeretném megosztani Szakcsi Lakatos Bélával, aki a tanítóm, jó barátom és mentorom volt, valamint mindazokkal, akik a magyar és roma kultúra népszerűsítésén dolgoznak világszerte, megőrizve e gazdag hagyományok értékeit. Ő volt az aki a híres Bem Rakparti Jazz-Rock klubban 17 évesen felhívott az akkor számomra világot jelentő színpadra és azzal tisztelt meg hogy játszhattam vele. A művész alázatos hálás köszönetével tartozom neki. Szakcsi mutatta be nekem pár évvel ezelőtt Mága Zolit. Hálámat fejezem ki a közönségnek is, akiknek szeretete és támogatása nélkül ez az út nem valósulhatott volna meg" – mondta Leslie Mandoki, felidézve emlékeit Szakcsi Lakatos Béláról, akit a roma zenei hagyományok egyik legkiemelkedőbb alakjának tart.

A rangos elismerés, amelyet a Hollóházi manufaktúra által megálmodott, egyedi tervezésű porcelánváza testesít meg, Leslie Mandoki kiemelkedő nemzetközi zenei és művészeti pályafutásának, valamint rendkívüli sikereinek elismerése.

"Ez a díj nem csupán a művész sokoldalúságát és egyedülálló kreativitását ismeri el, hanem példaértékű életművének és a globális kulturális színtérre gyakorolt maradandó hatásának ünnepe is. Mindemellett a magyar alkotókészség és művészi értékek nemzetközi rangját és elismertségét is szimbolizálja. A művész jelenléte hangsúlyozta a művészet határokon átívelő erejét, amely a kreativitást és az összetartozást is képviseli" – olvasható az elismeréssel kapcsolatos sajtóanyagban.

Mint fogalmaznak, Leslie Mandoki életműve több mint öt évtizedet felölelő, nemzetközileg is világszínvonalú teljesítmény. Munkásságának egyik legkiemelkedőbb mérföldköve a Mandoki Soulmates szuperbanda megalapítása és vezetése, amivel a nemzetközi zenei élet meghatározó szereplőjévé vált. Nemcsak a zenei világban ért el kimagasló sikereket, hanem a magyar és roma kulturális identitás megőrzésében is példamutató szerepet vállalt.Művészete és elhivatottsága nemcsak hidakat épít különböző kultúrák között, hanem inspirációként szolgál az összetartozás és sokszínűség értékeinek megőrzéséhez.

Bár életét Németország és az Egyesült Államok között osztja meg negyvenkilenc éve, magyar származása és a "pesti srác" identitása mindig is szívügye maradt. Negyvenkét évvel ezelőtt alapította meg a Starnbergi-tó partján világhírű Red Rock Stúdióját, amely mára Európa legnagyobb zenei központjává vált. Ez a kreatív bázis a Mandoki Soulmates alkotóműhelyeként szolgál, ahol olyan legendás világsztárok készítették felvételeiket mint Phil Collins, Lionel Richie, Bonnie Tyler, Jennifer Rush, Chaka Khan és még sokan mások.

A Mandoki Soulmates A Memory Of Our Future című legújabb lemeze Amerikában, Ázsiában és Európában is sikert aratott, a mai napig rangos helyen áll a sikerlistákon.

Munkássága nem korlátozódik csak a rockzenére, jelentős szerepet vállalt számos ikonikus Disney-filmzenében, így például a Mackótestvér, a Tarzan, a Mulan és az Atlantisz filmben. A Tarzan „You’ll Be In My Heart” című dala világsikert aratott, Oscar- és Golden Globe-díjat nyert. Emellett jelentős ipari és reklámzenei projekteket vezetett, többek között az Audi-Volkswagen csoport számára.

Címlapról ajánljuk

Megjött a kínai válasz a külföldi szankciókra

Li Csiang kínai miniszterelnök hétfőn aláírta azt a rendeletet, amellyel a 2021-ben elfogadott külföldi szankciók elleni kínai törvény végrehajtását erősíti, és ezzel Kína új lépéseket tesz a külföldi büntetőintézkedésekkel szembeni védekezésben - adta hírül a kínai kormány.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.25. kedd, 18:00
Koltay András
a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnöke
Váratlan ellentámadást indított Ukrajna, véget ért az orosz-amerikai tárgyalás – Háborús híreink hétfőn

Váratlan ellentámadást indított Ukrajna, véget ért az orosz-amerikai tárgyalás – Háborús híreink hétfőn

Az amerikai és az ukrán delegáció vasárnap Szaúd-Arábiában folytatott tárgyalásokat a fegyverszünet technikai részleteiről. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök konstruktívnak és előnyösnek nevezte a tárgyalásokat. Ma az Egyesült Államok Oroszországgal folytatott megbeszéléseket. Ellentámadást hajtott végre Luhanszk megyében az ukrán haderő 3-as számú rohamdandárja, és vissza foglaltak 3 km²-nyi területet, azon belül pedig egy települést is, Nagyját. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×