Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pixabay

Elhunyt Lengyelfi Miklós

Siófok díszpolgárát, a Kálmán Imre-hagyományok ápolóját a zenei élet egyik legmeghatározóbb alakjaként ismerte az ország.

November 16-án, 94 éves korában elhunyt Lengyelfi Miklós, a Magyar Televízió nyugalmazott zenei szerkesztője - írta meg a Sonline. A Magyar Televízió egykori zenei szerkesztőjének és rendezőjének neve összeforrt a magyar zenei élet és televíziós műsorkészítés történetével.

Lengyelfi Miklós 1930. február 7-én született Sopronban. Tanulmányait Csurgón és Budapesten végezte, ahol muzeológiai, majd dramaturgiai diplomát szerzett. Életútja során számos területen tevékenykedett: hivatásos táncosként kezdett, később az Állami Népi Együttesben és az Állami Balettintézetben is dolgozott, majd tudományos munkatársként és dramaturgként folytatta karrierjét.

A Magyar Televíziónál eltöltött 33 év alatt másfélezernél több zenei műsort, dokumentumfilmet és versenyt készített, köztük olyan ikonikus produkciókat, mint a „Röpülj páva” és a „Vasárnapi muzsika”.

Aktívan ápolta Kálmán Imre emlékét. A Kálmán Imre Alapítvány kuratóriumának elnökeként és a siófoki Értéktár Bizottság vezetőjeként is a város kulturális örökségét gazdagította.

Pályája során számos díjjal ismerték el munkásságát, többek között Erkel-díjjal, Béres Ferenc-emlékplakettel és televíziós nívódíjakkal.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×