Infostart.hu
eur:
363.87
usd:
324.93
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
2016. május 17-i kép Han Kang dél-koreai szerzőről Londonban, miután A vegetáriánus című regénye elnyerte a Nemzetközi Man Booker-díjat. Az irodalmi Nobel-díjakat odaítélő Svéd Akadémia 2024. október 10-én Stockholmban bejelentette, hogy az idei elismerést az írónő kapja „intenzív költői prózájáért”, amely „szembesít a történelmi traumákkal és rávilágít az emberi élet törékenységére”. Az 1970-ben született Han az első dél-koreai író, aki elnyerte az irodalmi Nobel-díjat.
Nyitókép: Alastair Grant

Eldőlt, kié az irodalmi Nobel-díj

Han Kang dél-koreai író kapja az irodalmi Nobel-díjat.

A díjat a szerzőnek „intenzív költői prózájáért” ítélték oda, amely „szembesít a történelmi traumákkal és rávilágít az emberi élet törékenységére” – hangsúlyozta a szerzőt bemutatva a Svéd Akadémia titkára.

Mats Malm elmondta, hogy a díj bejelentése előtt sikerült beszélnie Han Kanggal, aki egy átlagos nap végén éppen a fiával vacsorázott a telefonhíváskor. Az írónő azt mondta, hogy nagyon meglepte a hír, és nem számított rá, hogy elnyerheti a díjat.

Han Kang az első dél-koreai író és egyben az első ázsiai nő is, aki megkapja az irodalmi Nobel-díjat.

„Han Kang írásaiban történelmi traumákkal és láthatatlan szabályrendszerekkel száll szembe, és minden egyes művében az emberi élet törékenységét tárja fel. Egyedülállóan tudatában van a test és a lélek, az élők és a holtak közötti összefüggéseknek, költői és kísérletező stílusában a kortárs próza megújítójává vált” – méltatta Anders Olsson, a díjat odaítélő Svéd Akadémia Nobel-bizottságának elnöke.

Anna-Karin Palm, az irodalmi Nobel-bizottság tagja szerint Han „intenzív, lírai prózát ír, amely egyszerre gyengéd és brutális, valamint néha kissé szürrealista”.

Az akadémia által ismertetett életrajza szerint irodalmi háttérrel rendelkezik, édesapja is ismert regényíró. 1970-ben született Dél-Koreában, 1980-ig Kvangdzsuban élt, ahonnan a felkelés előtt költöztek el Szöulba a családjával, de a szülővárosában történtek gyermekkora óta foglalkoztatták. A Jonsze Egyetemen tanult koreai irodalmat, 23 évesen, 1993-ban debütált költőként, két évvel később pedig első prózai alkotása is megjelent.

A nemzetközi áttörést Növényevő című – magyarul is kiadott – könyve hozta meg számára, amely az első angol nyelven is megjelent regénye volt, és 2016-ban elnyerte a Nemzetközi Man Booker-díjat. A háromrészes könyvben, amelyből 2009-ben Dél-Koreában film is készült, a főhős úgy dönt, hogy nem hajlandó betartani az étkezési normákat, és nem eszik többé húst, ami életére nézve súlyos következményekkel jár.

Stockholm, 2024. október 10.
Han Kang dél-koreai szerző különböző nyelvekre lefordított művei a Svéd Akadémián, amelynek irodalmi Nobel-díjakat odaítélő bizottsága 2024. október 10-én bejelentette, hogy az írónő kapja az idei díjat. Az indokás szerint a szerző „intenzív költői prózájáért” részesül az elismerésben, amely „szembesít a történelmi traumákkal és rávilágít az emberi élet törékenységére”. Az 1970-ben született Han az első dél-koreai író, aki elnyerte az irodalmi Nobel-díjat.
MTI/EPA/TT Hírügynökség/Jessica Gow
Han Kang dél-koreai szerző különböző nyelvekre lefordított művei a Svéd Akadémián, amelynek irodalmi Nobel-díjakat odaítélő bizottsága 2024. október 10-én bejelentette, hogy az írónő kapja az idei díjat. MTI/EPA/TT Hírügynökség/Jessica Gow

Kang az irodalom mellett más művészeti ágak iránt is érdeklődik. Quietly Sung Songs (Halkan énekelt dalok) című 2007-es esszékötetét egy CD-je követte tíz dallal, amelyeket ő komponált, írt és adott elő.

A Your Cold Hand (Hideg kezed) című, 2002-ben megjelent regénye egy szobrász és modellje története. „Egy eltűnt szobrász hátrahagyott kéziratát dolgozza fel, aki megszállottan készít gipszlenyomatokat a női testekről. Az emberi anatómia, valamint a személyiség és a tapasztalat közötti játék foglalkoztatja: a szobrász munkájában konfliktus alakul ki aközött, amit a test elárul és amit elrejt” – fogalmazott a Svéd Akadémia hivatalos életrajzában.

Nemes teremtmények című – magyarul szintén megjelent – regénye, amely kvangdzsui demokráciapárti tüntetők meggyilkolását idézte fel, 2018-ban a Nemzetközi Booker-díj döntőjébe jutott. Anders Olsson a könyvet a „tanúirodalom” alkotásának nevezte, amely azonban stílusában elüt a műfajjal kapcsolatos elvárásainktól.

Az 53 éves írónő 11 millió svéd koronát (388 millió forintnyi összeget) kap a díjjal, amelyet hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adnak át.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Amerikában az eladók diktáltak

Amerikában az eladók diktáltak

Komolyabb eladási hullám söpört végig kedden az ázsiai tőzsdéken, miután ismét felerősödtek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Európában ugyanakkor többnyire folytatódik az emelkedés. A magyar tőzsdén az OTP tovább emelkedett, viszont a Mol esett, miután Aleksandar Vučić szerb elnök szerint nem zárható ki, hogy Oroszország végül amerikai befektetőknek értékesíti a szerb NIS olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Az Egyesült Államokban is az eladók diktáltak, a vezető részvényindexek értéke csökkent a keddi kereskedésben. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×