Infostart.hu
eur:
361.63
usd:
311.56
bux:
131773.44
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
A Kolompos együttes zenél a Kolompos táborban a megnyitó napján Egerben 2018. július 30-án. A 2018 a külhoni magyar családok éve tematikus év részét képező egyhetes tábort a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága szervezte, programjain 45 Kárpát-medencei magyar nagycsalád vesz részt.
Nyitókép: MTI/Komka Péter

A járvány miatt átalakította koncertjeit a Kolompos együttes

Várakozásokkal és pozitívan tekint a jövőbe a Kolompos együttes, amelyet – a többi zenekarhoz hasonlóan – megvisel, hogy nem léphet fel.

A koronavírus-járvány miatti nehéz időszakban is volt lehetősége a közös zenélésre az együttesnek, amely januártól márciusig sok online koncertet adott – mondta az InfoRádiónak a Kolompos együttes vezetője, ám hozzátette: ez csak amolyan pótcselekvés.

Nagy Zoltán kifejtette: az elmúlt egy év alatt sok minden került elő, azzal is foglalkozni kellett, hogy a műsorokat hogyan lehet gyerekek nélkül előadni. Legutóbb a Jönnek a huszárok című mesejáték esetében kellett kitalálni, hogyan lehet előadni úgy, hogy nincsenek ott a kishuszárok és a falubeli lányok, mégis szóljanak a közönséghez. Ehhez tévés szereplővé kell válni.

Meg kellett tanulni a módját kicsit átstrukturálni a tevékenységet – emelte ki az együttes vezetője, aki megemlítette, hogy két tag animációs filmet készített a lucázásból.

Együttesként és egyénileg is boldogulniuk kell ebben a nehéz időszakban a formáció tagjainak

– tette hozzá.

„Ne veszítsük el egymást, mindenki érezze, hogy egymásért is felelősek vagyunk, a megteremtett értékekért és a jövőnkért is” – mondta.

Nagy Zoltán jelezte, hogy az együttes tagjai pozitívan tekintenek előre, de ennek az volt az alapja, hogy akadtak tartalékaik, illetve pályázatok révén kaptak állami támogatást.

„Nagy reményekkel várjuk a nyitást, és hogy talán nyártól, vagy ősztől kezdve újra elindulhat az igazi élet.”

A Kolompos együttes 1988-ban alakult. Rögtön a következő évben, 1989-ben elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere díjat. Önálló koncertjeiken a magyar és Kárpát-medencei népzenét népszerűsítik világszerte.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nem is gondolnánk, mennyi mindenre kell figyelni a nyári táborozásnál – szervezőnek, résztvevőnek

Nem is gondolnánk, mennyi mindenre kell figyelni a nyári táborozásnál – szervezőnek, résztvevőnek

Magyarországon a táborszervezés szigorú szabályhoz kötött, amelynek elsődleges célja a gyermekek biztonságának és egészségének védelme – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ élelmezés-, táplálkozás-, gyermek- és ifjúság-egészségügyi osztályának vezetője, Csizmadia Hajnalka. Hozzátette: a táborokban biztosítani kell a megfelelő tisztálkodási lehetőséget, valamint alapvető fontosságú az ivóvíz-minőségű víz garantálása is.

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés látszik, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×