eur:
394.34
usd:
364.07
bux:
71150.53
2024. július 8. hétfő Ellák
Lackfi János József Attila-díjas költő a Magyar Napló Kiadó, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) költészet napi Versmaraton című rendezvényén a Magyar Rádió Márványtermében Budapesten 2016. április 11-én. A hatodik alkalommal megrendezett versmaratonon Az év versei 2016 című antológiából hangzanak el költemények a szerzők előadásában.
Nyitókép: MTI / Marjai János

Rengeteg online program lesz pénteken a magyar kultúra napja alkalmából

Ma van a magyar kultúra napja, amelyet országszerte és a határokon túl is megünnepelnek, a koronavírus-járvány miatt azonban idén rendhagyó módon, elsősorban online programokkal.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

A Himnusz regényes története címmel idén dokumentumfilm is készült a Budapesti Filharmóniai Társaság és az Erkel Ferenc Társaság együttműködésében, amely animációk, videóbejátszások segítségével tárja a közönség elé a Himnusz történetét.

Magyar zeneszerzők művei csendülnek fel ma, a magyar kultúra napján este 19.30 perctől a Müpában. A Pannon Filharmonikusok ünnepi hangversenyét ingyenesen, élőben lehet követni a Müpa honlapján. A koncertet Veress Sándor Threnos – in memoriam Bartók Béla című műve nyitja, majd Bartók Bélától a Divertimento következik a programban, Bánfalvi Zoltán, a zenekar koncertmesterének, a Capriccio – szóló csellóra és szimfonikus zenekarra című művét Bogányi Tibor szólójátékával hallgathatják meg, végül Kodály Zoltán Galántai táncok című műve zárja az estet.

Ma indul a Budapesti Vonósok háromrészes sorozata Schubert közelében címmel, amelynek keretében Bősze Ádám zenetörténész vezeti be a nézőt a világ egyik legkedveltebb és legtitokzatosabb zeneszerzőjének világába. Az első koncerten felcsendülő A-dúr rondó és az Elszáradt virágok variációk a kamarazene-irodalom monumentális alkotásai. A koncert ma 19 órától és február 26-án szintén 19 órától ingyenes online közvetítés formájában lesz elérhető a Papagenon.

Ma este 20 órától éjfélig hallgatható meg a Fono Budai Zeneház Magyar Kultúra Napi online dupla Dresch Mihály koncertje. Két kvartettel áll színpadra az etno-jazz királya, aki az erdélyi autentikus folk elemeit emelte be a jazzbe. A Dresch Quartet után az új formáció, a Vonós Quartet is bemutatkozik.

20 órától a Trip Webszínház az egyik legismertebb kelet-közép-európai cigányzenekar, a Romano Drom stream koncertjével ünnepli a magyar kultúra napját. A borongós-érzelmes, ugyanakkor táncba hívó dalaik az oláh cigány hagyományra épülnek.

Délután, 16 órakor hallgatható meg a Csili Művelődési Ház Facebook-oldalán Für Anikó koncertje: Hrutka Róbert és Dés László zenéje, Bereményi Géza szövegei csendülnek fel.

A Tudósok zenekar is ünnepli a magyar kultúra napját, örömzenei gyászünnepséget tartanak, 20 órától Facebook-oldalukon ingyenes koncerttel várják a rajongókat.

Több zenés irodalmi est is elérhető az online térben a mai napon

A Várkert Bazár ingyenes hozzáférhetőséggel ünnepli a magyar kultúra napját. Január 22-én egy napig ingyenesen tekinthető meg egy korábbi Nagy Magyar Versek-est Petrik Andrea, Tompos Kátya és Vecsei H. Miklós színművészek, valamint Járai Márk zenész közreműködésével, és Gryllus Dániel 70. születésnapi koncertjét is újra meglehet most hallgatni.

A Zsolnay Örökségkezelő a Kodály Központból verses koncertet sugároz Lackfi Jánossal és a 13 fős Fugato Orchestra zenekarral. A Hibrid dalok című koncerten új Lackfi-szövegek is elhangoznak majd. Az esemény az E színház oldalán lesz elérhető 19 órától.

Január 22-én született Cseh Tamás, e napon rá is emlékezünk

Születésének 78. évfordulóján a Kolibri Színház Ad Libitum estjén egykori barátai, pályatársai adnak műsort. Cseh András énekli a Sztyopka dalt, Horváth Péter Bereményi Géza: A magyar Copperfield című regényéből olvas fel részleteket. A Cseh Tamás Archívum anyagából eredeti filmkockákon jelenik meg maga Cseh Tamás is. Ma 18 órától január 24-én éjfélig érhető el a program.

A Vígszínházban szintén Cseh Tamásra emlékeznek Orosz Ákos, Tóth András és Zoltán Áron színművészek. Az előadás Bereményi Géza és Cseh Tamás Frontátvonulás, Nyugati pályaudvar valamint Bereményi – Cseh – Másik János Levél a nővéremnek 2. albumairól tartalmaz dalokat. Az előadás az E színház oldalán érhető el 20 órától.

Online színházi programokban is bővelkedik a péntek

A 8 éven felüli korosztályt szólítja meg a Budapest Bábszínház 10 óra 30 perckor kezdődő Holdbeli csónakos előadása Weöres Sándor nyomán.

Ma este 20 órától ünnepi műsort sugároz a Hagyományok Háza is, a Magyar Állami Népi Együttes táncosai egyebek mellett derecskei táncot, tolnai üveges táncot és nagypaládi cigány táncokat mutatnak be.

Az Örkény István Színház az E Színház felületén 20 órától várja az érdeklődőket: egy későbbi bemutatójuk szövegét olvassák fel, A nemzet özvegye címmel. Az előadás fikció, két nő története, amelyet azonban egy 1989-es valós esemény, a 301-es parcella feltárása ihletett. Kelemen Kristóf írta és rendezi majd az előadást. A magyar kultúra napján a stream-nézők részleteket hallhatnak a szövegből, továbbá a szerző tolmácsolásában, továbbá archív felvételek és különböző dokumentumok segítségével betekintést nyerhetnek az írási folyamatot megelőző kutatásba is.

A Tatabányai Jászai Mari Színház Spiró György: Az imposztor című komédiáját adja közre ingyenesen mától január 24-éig a Facebook-oldalán. Bogusławski szerepében Fodor Tamást láthatják.

Végül pedig egy adománygyűjtő gálaestre hívjuk fel a figyelmüket. A Független Előadó-Művészeti Szövetség színészek, táncosok, háttér dolgozók számára indított gyűjtést az Adjuk össze oldalon, hogy a leállás miatt jövedelem nélkül maradt vállalkozóként dolgozó színháziakat segítse. Ma este 19 órától többek között Mácsai Pál és Mucsi Zoltán, valamint a Soharóza kórus közreműködésével online jótékonysági gálát rendeznek a Független Előadó-Művészeti Szövetség Facebook-oldalán.

Címlapról ajánljuk

Megvannak az új Patrióták Európáért-frakció céljai a következő öt évre

Megalakult a Patrióták Európáért európai parlamenti frakciója, mely 12 európai tagállam 84 képviselőjét foglalja magába; célja, hogy változást hozzon az uniós politikában - mondta Gál Kinga, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának elnöke Brüsszelben, a pártcsoport EP-frakciójának alakuló ülését követően.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.09. kedd, 18:00
Kalas Vivien
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézet főreferense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×