Infostart.hu
eur:
359.52
usd:
309.31
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia
Nyitókép: Süveg Áron/Katona József Színház

Máté Gábor az utolsó ciklusát kezdi a Katona élén

2026 januárjáig vezetheti a fővárosi színházat Máté Gábor. Az InfoRádiónak a Katona aktuális ügyei mellett arról is beszélt, hogyan adná majd át utódjának a vezetést, illetve hogy milyen darabokkal indítaná újra a pandémia után színházát.

Múlt hét végéig próbálta a Katona társulata a Lear királyt a színház nagyszínpadán Zsámbéki Gábor rendezésében, ekkor döntöttek a próbafolyamat felfüggesztésről – mondta el az InfoRádiónak Máté Gábor, de reméli, hogy amint a vírushelyzet engedi, folytathatják a folyamatot. Az Isten, haza, család című, kevesebb szereplős darabjukat Tarnóczi Jakab rendezésében egyelőre tovább próbálják kamaratermükben, de az is hamarosan leáll majd.

"Három-négyhetes próbafolyamat vár majd arra az előadásra is, amikor egyrészt engedélyt kapnak a színházak, hogy kinyithassanak, másrészt amikor nyilvánvalóvá válik, hogy lehet bemutatót is tartani, a közönség is megjelenhet a színházban" – foglalta össze a folytatást a teátrum igazgatója, aki a közelmúltban nyerte el további hat évre az igazgatói posztot.

Máté Gábor színházigazgatói pályázatában következő ciklusára azt vállalta, hogy létrehoz a színházban egy tanácsadói testületet, amely megismerkedik azzal a munkával, melyet egy színházigazgatónak végeznie kell.

"Nem titkolt szándékom, hogy a következő ciklusom végeztével más kezébe kerüljön a Katona József Színház. Valamelyest

jó lenne biztosnak tudni a színház jövőjét,

ezért megpróbálok olyan emberekkel szövetséget kötni, akikben lehetőséget látok arra, hogy tovább vezessék. Tulajdonképpen megismerkedhetnek a vezetési lehetőségekkel, azzal, hogy mi egy igazgató dolga, milyen döntéseket kell hoznia."

Máté Gábor szerint a járvány után fontos lesz újra elnyerni a közönség bizalmát, valamint visszanyerni saját munkájukba vetett hitüket is. Ezen túl meg kell találniuk azokat a műveket, színdarabokat, szövegeket, amelyekből az emberek élethez való viszonyulását rózsaszínebbé tevő előadások születhetnek, s ezek következtében is a mindennapokat újra boldogabban és felelőtlenebbül élhetik majd nézőik. Az ebben való kutakodást tartja a legfontosabb feladatnak.

A streamelt előadások jövőjéről elmondta: csatlakozik azokhoz az igazgatókhoz, akik szerint a színházak vidéki szerelmesei, a határon túli és a külföldön élő magyarok számára a hazai kultúrához való kapcsolódási lehetőséget jelent a forma megtartása. El tudja képzelni, hogy megmaradjon a streamelés műfaja, azzal együtt, hogy nem hiszi, hogy ez kiváltaná a színházlátogatást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bauer Bence: összeomlóban a német kormánypártok támogatottsága, válságot hozhat a polgári juttatás rendszere

Bauer Bence: összeomlóban a német kormánypártok támogatottsága, válságot hozhat a polgári juttatás rendszere

Akár előre hozott választásokat is eredményezhet Németországban, ha nem módosítják az úgynevezett polgári juttatás (Bürgergeld) rendszerét. A növekvő szociális kiadások ugyanis már szinte fenntarthatatlan módon terhelik meg a német költségvetést. A CDU/CSU–SPD kormánykoalíció támogatottsága soha nem látott mélységben, már csak 34 százalékon áll, miközben az AfD közel a 30 százalékhoz.

Magyar Péter „kívül akar maradni a lengyel belpolitikai vitákon”

A kétoldalú, ezen belül a gazdasági kapcsolatokról, Magyarország orosz gáztól való függetlenedésének támogatásáról, a kelet-közép-európai régió biztonságáról és a régiós együttműködési formák elmélyítéséről tárgyalt Magyar Péter miniszterelnök szerdán Karol Nawrocki lengyel elnökkel – tájékoztatta Marcin Przydacz, az államfői hivatal vezetője a Polsat News internetes híroldalt.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Aktiválták a NATO légvédelmét, fordulat a magyar-ukrán viszonyban - Híreink az ukrán frontról szerdán

Aktiválták a NATO légvédelmét, fordulat a magyar-ukrán viszonyban - Híreink az ukrán frontról szerdán

Ukrán drónokat fogtak el Lettország légterében, légi riadót fújtak, miután a balti államon keresztül próbálta Kijev Moszkvát támadni. Az orosz csapatok elkezdték igencsak szorongatni Kosztyantynivkát: egyes ukrán térképek szerint a déli, délkeleti városrész külső területében már oroszok vannak. Hasonló helyzet kezd el kialakulni Liman térségében is. Közben Zaporizzsján csökken a nyomás: Sztyepnohirszk térségében állítólag kisebb ukrán ellenoffenzíva zajlik. A nap folyamán az új magyar kormány tárgyalásokat kezdett Ukrajnával a két ország kapcsolatainak javításáról. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szerdai eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×