Infostart.hu
eur:
362.22
usd:
317.59
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna
Védőmaszkot viselő próbababákat ültettek egy madridi színház üléseire, valamint virágcsokrokat helyeztek el az ülések között 2020. június 17-én, hogy kijelöljék a koronavírus-fertőzés elkerüléséhez szükséges távolságot a nézők között.
Nyitókép: MTI/AP/Manu Fernández

Emmi: a színházak ötletes megoldásokkal álltak elő, például bábukkal

Azonnal reagáltak a színházak a kedden kiadott kormányrendeletben rögzített korlátozásokra. Pótelőadásokkal, nagyobb játszóhelyekre való átszervezésekkel és a legvégső esetben jegyvisszaváltással hidalják át a nehézségeket a teátrumok – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A védekezést segítő rendeletek maximális betartásával a színházak továbbra is várják nézőiket – hangsúlyozza a közlemény, hozzátéve, hogy a intézmények gyorsan reagáltak a szigorításokra, amelyben az Emmi Kultúráért Felelős Államtitkársága online tájékoztatóval is segítette őket.

Mivel a nézőtereken csak minden harmadik szék foglalható, ezért korlátozni kell az eladható jegyek számát, a már értékesített jegyek, bérletek esetében gyors megoldásokra volt szükség. "Színházaink zökkenőmentesen álltak át. Ötletes megoldások, követendő példák születtek. Rendszeres tájékoztatással, regisztrációval, pótelőadásokkal és a legvégső esetben jegyvisszaváltással hidalják át a nehézségeket a teátrumok" – áll a közleményben.

Mint írják, például a kaposvári Csiky Gergely Színház az előre megváltott jegyek és bérletek alakulásával kapcsolatban folyamatosan informálja közönségét, az elmaradt előadások pótlásáról a jegyirodák tájékoztatják a nézőket. A színház munkatársai

az ülőhelyekre kihelyezett bábukkal segítik a biztonságos nézőtér kialakítását,

rendszeresen szellőztetnek, fertőtlenítenek és figyelnek egymásra.

A budapesti József Attila Színház is teljes körű általános és személyre szabott tájékoztatással segíti nézőit. Az előre megváltott jegyeket igyekeznek a kategóriájának megfelelő helyre átszervezni.

A Békéscsabai Jókai Színház megnyugtatva nézőit biztosítja, hogy a koronavírus-járványt csökkentő minden intézkedést bevezetett és a lehető legnagyobb fegyelemmel viseltetik a közönség és a dolgozók védelme érdekében. Az Intimtér játszóterükre meghirdetett előadásokat átvitték a nagyobb befogadóterű Sík Ferenc Kamaraszínpadra. A kamaraszínpadra tervezett Hotel Mimóza című előadást pedig a nagyszínházban fogják játszani, azért hogy mind a 120 jeggyel, illetve bérlettel rendelkező néző, a 400 fős nagyszínházban biztonságban tudjon helyet foglalni – ismertetik a közleményben.

Mint kiemelik, az azonnali gyors és rugalmas átszervezés a közönség és a társulatok védelmét szolgálja, amelynek sikerességéhez elengedhetetlen a közönség rugalmassága is. A magyarországi teátrumok a színházigazgatók irányításával és a kormány előírásainak maximális betartásával védik nézőiket és dolgozóikat az esetleges koronavírus-megbetegedésektől.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×