Infostart.hu
eur:
363.91
usd:
318.96
bux:
143096.66
2026. július 22. szerda Magdolna
Nyitókép: erdijazzfesztival.hu

Kétnapos jazzfesztivál Érden

Korlátozott számban várnak nézőket a koncertekre, amelyeket ezen a héten péntenek és vasárnap tartanak.

Az idén is megrendezik az Érdi Jazz Fesztivált, igaz, a korábban csaknem egyhetes program ezúttal kétnaposra zsugorodott, de a járványhelyzet miatt sokáig az sem volt biztos, hogy lehet koncertet tartani. A helyszín a megszokott, a Magyar Földrajzi Múzeum kertje, ahová csak lázmérés és kézfertőtlenítés után lehet majd belépni.

A jegyeket érdemes előre megvenni, mert az óvintézkedések részeként csak 150 jegyet adnak el az estékre, ezért érdemes előre megvásárolni a belépőket. Akinek van már, az a Budai úti bejáraton léphet be, akinek nincs, az a Főtér felőli oldalon vásárolhat majd.

Az első napon, szeptember 11-én fél hattól a Modern Art Orchestra 19 zenésszel lép fel. A big band azzal a Bartók-átdolgozással érkezik, amely Fonogram- és Artisjus-díjat kapott 2018-ban, és csak nagyon ritkán hallható. Előttük a zenekar bőgőse, Bögöthy Ádám triója debütál, ugyancsak nem mindennapi felállással, Szaniszló Richárd vibrafonozni fog, Mester Dániel pedig szaxofonozni.

Vasárnap, szeptember 13-án új jazzstílus mutatkozik be: a ragtime. A 40 éves Budapest Ragtime Band szórakoztató zenével készül, előtte a Varga Dávid énekes nevével jelzett quintet lép fel. A formáció Tony Bennett, George Benson számokat is visz Érdre.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”
rendkívüli tájékoztató

Orbán Viktor: „mostantól minden illegitim, a célunk a jogállam visszaállítása, de kizárólag békés eszközökkel”

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: parlamenti, kizárólag békés keretek között folytatják az ellenállást, ennek gyakorlati módjairól a hétvégén a Tusványoson beszél majd. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tart tájékoztatót. „Szijjártó Péter döntését maximálisan támogattam, rá még nagy politikai szerep vár Magyarországon, nem holnap, hanem holnapután” – fogalmazott Orbán Viktor.

Magyar Péter és Vitézy Dávid a Baross Gábor tervről: 15 év alatt 3550 milliárd forintból újul meg a magyar vasút

Az erősen leromlott állapotban lévő Rákospalota-Újpest vasúti megállóhelyre vonatozott a kormányfő és a közlekedési és beruházási miniszter, hogy bejelentsék a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv részleteit. Vitézy Dávid szerint a terv ausztriai vasútfejlesztési tempót jelent.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Juhász-Farkas Gábor: A rugalmasság lett az energiapiac új jelszava

Juhász-Farkas Gábor: A rugalmasság lett az energiapiac új jelszava

A SolServices Kft. a magyar megújulóenergia-szektor egyik legdinamikusabban fejlődő szereplője: közel 360 MW-os napelemes portfóliót üzemeltet, és már megkezdte Magyarország egyik legnagyobb, régiós szinten is kiemelkedő BESS-portfóliójának telepítését. A vállalat úttörőként dolgozik a biodiverzitás-kreditek hazai bevezetésén, és stratégiai szerepet szán a geotermikus villamosenergia-termelésnek. Juhász-Farkas Gábor ügyvezető igazgatóval a portfólió diverzifikációjáról, a pionír megközelítésről és a következő évtized ambiciózus terveiről beszélgettünk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×