eur:
411.12
usd:
392.01
bux:
79534.61
2024. december 18. szerda Auguszta
Nyitókép: Pixabay.com

Sztárok is kértek szociális támogatást

A veszélyhelyzet kihirdetése, valamint a rendezvények betiltása számos előadóművészt hozott nehéz helyzetbe. Az Artisjusnál és az Előadóművészi Jogvédő Irodánál igényelhető szociális támogatásokat elbírálták, a listákon ismert és népszerű művészek is szerepelnek. Egyes igénylők lépése és támogatása kritikákat is kiváltott.

A veszélyhelyzet miatt lemondott rendezvények híján bevételek nélkül maradt művészek - könnyű- és komoly zenei előadók, színészek - megsegítésére az elmúlt hetekben több jogdíjkezelő iroda is rendkívüli szociális támogatásokat hirdetett meg. Az Előadóművészi Jogvédő Iroda alapvetően szociális szempontok alapján differenciálta az igényelhető összegeket, míg az Artisjunál egységesen bruttó 160 ezer forintra lehetett pályázni. Mindkét jogkezelőnél megszülettek a támogatói döntések is.

Az EJI elnöksége objektív szempontok alapján bírálta el a pályázatokat. Kikötés votl az is, hogy az összessített támogatási összeg nem haladhatta meg a 90 millió forintot. Végül közel 400 igénylőnek ítéltek meg jobbára kéthavi támogatást, a havi összegek az eltartottak, házas- és élettársak száma, jövedelmi helyzete alapján 32-144 ezer forint között szóródhattak. A lista alapján az látszik, hogy még a legismertebb magyar előadó- és színművészek is rendkívüli támogatást igényeltek, amelynek havi összege jellemzően 70-120 ezer forint között mozog - írta az Index.

Néhány név és összeg a listáról:

  • Falusi Mariann, Ihos József, MC Hawer, Nyertes Zsuzsa, Pokorny Lia, Rekop György, Somló Pál Ferenc - 88 ezer forint
  • Győzike, Parti Nóra - 112 ezer forint
  • Gyursi Tibor, Kálloy Molnár Péter, Kamarás Iván, Laár András, LL Junior, Xantus Barbara, Rátonyi Róbert - 96 ezer forint
  • R. Kárpáti Péter, Terecskei Rita, Törőcsik Franciska, Vásáry André, Vitáris Iván, Muri Enikő - 72 ezer forint
  • Horváth László - 144 ezer forint

Az Artisjus rendkívüli pályázata kizárólag a könnyűzenei szerzőknek szólt a felhívás szerint. Az Index szerint a lista egyik leginkább furcsa szereplője Czutor Zoltán, aki 2011 óta az Artisjus vezetőségi tagja, így elviekben ráhatása is lehetne a pályázatok elbírálására. A portál azonban úgy értesült, hogy sem a pályázat előkészítésében, sem a pályázat elbírálásában nem vett részt, illetve jogi akadálya sincs annak, hogy vezetőségi tagként zenészsegélyt igényeljen a szervezettől.

A támogatottak között szerepel rengeteg befutott, sokat játszott, gyakran foglalkoztatott, különböző tévéműsorokban zsűritag előadó is. Többek között Csík János (Csík Zenekar), Dés András, Dolák-Saly Róbert, Dresch Mihály, Egri Péter (Mystery Gang), Galambos Dorina, Gerendás Péter, Grandpierre Atilla (VHK), Kalapács József, Kállay-Saunders András, Köteles Leander, Lang Györgyi, Mester Tamás, Mező Misi, Náksi Attila, Paksi Endre, Pajor Tamás, Pély Barna, Polgár Odett, Rizner Dénes (Deniz), Takáts Tamás, Terecskei Rita, Tolvai Reni, Varga Líviusz (Quimby) vagy Zságer Balázs (Zagar). De szerepel a listán például Gönczy Gábor is.

A végül támogatott igénylők listáján néhány szereplő neve erős kritikát váltott ki. Majka például a saját privát Facebook-oldalán egy nem publikus posztban fogalmazta meg ellenérzéseit, illetve írt arról, hogy a zenekarából is jelentkezett egy ember, de a pénzt aztán jótékony célra ajánlotta fel. Az Indexnek telefonon úgy kommentálta az esetet, hogy "Gusztustalannak és szánalmasnak tartom ezt az egészet!" Majka posztja alatt több ismert zenész csodálkozását fejezte ki a névsort látva.

Vastag Tamás énekes még március végén szintén a közösségi médiában hívta fel zenésztársai figyelmét arra, hogy mindenki jól gondolja meg, hogy pályázik-e a támogatásra, mert olyanoktól vehetik el a helyet, akiknek valóban szüksége van bruttó 160 ezer forintra.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Ausztria nem kap új kormányt a karácsonyfa alá

Ausztria nem kap új kormányt a karácsonyfa alá

A szeptemberi választás óta nem tudta felállítani új kormányát Karl Nehammer. A hárompárti tárgyalásokon elsősorban a költségvetés helyretételének a módjában van jelentős ellentmondás a felek között, emiatt csak a 2025-ben lehet Ausztriának új kormánya.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.18. szerda, 18:00
Hankó Balázs
kultúráért és innovációért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×