Infostart.hu
eur:
364.44
usd:
318.96
bux:
0
2026. július 23. csütörtök Lenke
Érdeklődők a 89. Ünnepi Könyvhét és 17. Gyermekkönyvnapok budapesti rendezvényének nyitónapján a Vörösmarty téren 2018. június 7-én. Az idei könyvhétre több mint 300 új kiadvány jelent meg, a Vörösmarty téren több mint 180 kiállító, 76 magyarországi és 16 határon túli kiadó kínálatából válogathat a közönség.
Nyitókép: Bruzák Noémi

Veszélyben a magyar könyv, a kormánybiztosnál kopogtat a szakma

Alig heverték ki a 2008-as válságot és nagy könyves cégek csődjét, amikor megérkezett a koronavírus, ami az online terjesztésbe is beleharap.

Drámai helyzetben van a magyar könyvszakma - mondta el az InfoRádiónak a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke.

"Éppenhogy feltápászkodott a 2008-as válságból, kiheverte néhány nagy könyves cég csődjét, amikor szinte egyik napról a másikra ránk szakadt ez a veszélyhelyzet, ami 20 ezer munkavállalót érint, a kiadók munkatársai, fordítók, lektorok, szerkesztők, korrektorok. Azon kívül még hozzánk tartozik a könyvkereskedelmi munkavállalók serege. Az online még úgy-ahogy megy, de annak sincs nagy jövője így" - fogalmazott Gál Katalin.

Egy pillanatra lebénült minden

- összegezte a helyzetet.

Arról is beszélt, hogy milyen intézkedéseket remélnek Demeter Szilárd miniszteri biztostól.

  • közterhek, adók felfüggesztése, hitelmoratórium,
  • kiesett árbevétel kompenzálása,
  • a legkisebb, legalább 5 éve működő vállalkozások számára kiemelt mentőöv,
  • "barátságos" hitelek álljanak rendelkezésre,
  • az állam könyvvásárlással is nyújtson segítséget (ehhez összeállítottak egy 10 ezres könyvcímlistát egyetlen nap alatt), a köteteket pedig szórják szét a megfelelő helyekre a közművelődés számára.

"A könyv a nemzeti kultúra komoly és integráns része, ami messze túlmutat a pénzben kifejezhető bevételeken, értékeken. Az eszmei érték olyan nagy, hogy ha nem lesz magyar könyv, akkor nagyon sok minden nem lesz" - fejtette ki az elnök.

A Kossuth Kiadói csoport igazgatója is hasonló helyzetről számolt be a napokban. A prognózis szerint áprilisban be lesznek zárva a könyvesboltok, ami azt jelenti, hogy jelenleg csak az online árusítás működik, de az is csak addig, amíg a kiszállítást vállaló dolgozók ezt vállalják. Kocsis András Sándor szavai szerint az online forgalom még csúcsidőszakban is a forgalom 30-35-38 százalékát adhatja. Vagyis minimum 60-65 százalékos forgalomvesztés következik be a bolti értékesítésben.

"Már látjuk, hogy a márciusban - mert az online egy nagyon picit most megerősödött - 65-70 százalékos volt a forgalomkiesés" - mondta Kocsis András Sándor. Szerinte minden kiadónak és terjesztőnek el kell gondolkodnia azon, hogy - mivel az ágazat egy hosszú ciklusú üzleti modell szerint dolgozik - hogyan fogják túlélni ezt az időszakot.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.

Itt a bizonyíték, Sulyok Tamásnak békés öregkora lesz – bár Magyar Péter még közbeszól

A Sándor-palota közzétette a volt köztársasági elnök záró vagyonnyilatkozatát. Sulyok Tamásnak továbbra sincs autója, viszont öt ingatlanban félig tulajdonos, valamint van közel 80 millió forint megtakarítása is. A nyugdíja is nyilván magas lesz, de egyéb járandóságai még kérdésesek: jelenlegi fizetését Magyar Péter korábbi bejelentése szerint nem fogja élete végéig kapni, mint ahogy várhatóan Schmitt Pál és Novák Katalin sem.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Az iráni háborúval kapcsolatos bizonytalanság és a vállalati gyorsjelentések határozzák meg a hangulatot a tőzsdéken, az olajár ma újra emelkedik, míg a részvénypiacokon a bizonytalanság érződik. Az amerikai tőzsdék esésekkel zártak szerdán, Ázsiában ma reggel jellemzően pozitív volt a hangulat, az európai határidős indexek azonban csökkenéseket jeleznek előre. Az Alphabet és a Tesla tegnap esti jelentésére is negatív volt a reakció a zárás utáni kereskedésben, a mai nap leginkább várt eseménye pedig az EKB kamatdöntése lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×