Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
318.41
bux:
144861.24
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
Hamar Zsolt, Liszt Ferenc-díjas karmester, zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikusok új zeneigazgatója a fővárosi Művészetek Palotája (Müpa) előtt 2017. április 3-án.
Nyitókép: Balogh Zoltán

Ingyenes Mozart-requiem Gazdagréten a Filharmonikusoktól

A szerzője által be nem fejezett, legendás művet kétszer is hallhatja a közönség.

A "Forrás a zenének - feladat a zenésznek" program keretében a Nemzeti Filharmonikusok Zenekar és a Nemzeti Énekkal Mozart Requiemjével áll a közönség elő kétszer is, november 8-án és 9-én is - ingyenesen a gazdagréti templomban, este 7 órai kezdettel - tudta meg a Filharmonikusoktól az Infostart.

A szólisták: Szalai Ágnes (szoprán), Estefán Tünde (alt), Boros Sándor (tenor) és Pintér Dömötör (basszus) énekművészek működnek közre. Vezényel: Hamar Zsolt.

A különleges műről az együttes közölte, az élete utolsó évében járó Mozart éppen A varázsfuvolán dolgozott, amikor egy magát megnevezni nem kívánó, titokzatos idegen jelent meg nála, hogy gyászmisét rendeljen. A zeneszerző ekkor már súlyos beteg volt, így hihető az az utókorra hagyományozott kijelentése, hogy érzése szerint saját gyászmiséjét írja. A halálos betegség meg is akadályozta abban, hogy a Requiemet befejezze. Halála után legkedvesebb tanítványa, Franz Xaver Süssmayr fejezte be a félbemaradt töredéket. A titokzatos megrendelőről pedig kiderült, hogy egy mindig más tollával ékeskedő, magát zeneszerzőnek kiadó arisztokrata: gróf Walsegg volt.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
A vörös vonalakat teszteli az ázsiai szuperhatalom: pattanásig feszült a helyzet az Egyesült Államok szövetségesénél

A vörös vonalakat teszteli az ázsiai szuperhatalom: pattanásig feszült a helyzet az Egyesült Államok szövetségesénél

A Dél-kínai-tenger vitatott területén, a Second Thomas-zátonynál július 20-án ismét összecsaptak a Fülöp-szigeteki és kínai fegyveres testületek motorcsónakjai, miközben mindkét fél a másikat vádolja az incidens kiprovokálásával. A zátony körüli konfliktus Kína regionális terjeszkedésének egyik legfontosabb ütközőpontjává vált, mivel Peking a Dél-kínai-tenger mintegy 90 százalékát magáénak követeli a "kilencpontos vonal" alapján. Ez a konfliktus egy jóval tágabb regionális hatalmi játszma része, amelyben az egyik legfontosabb szereplő most a háttérből személi az eseményeket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×