Infostart.hu
eur:
361.57
usd:
315.24
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric
Nyitókép: WikiPédia

Cseh Tamás kiváló színészi adottságaiba nyerhet betekintést a közönség

Cseh Tamás mozija címmel emlékeznek szombaton a tíz éve elhunyt művészre az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Négy filmet nézhet meg a közönség, valamint beszélgetést hallhat az alkotótársakkal: Bereményi Gézával és Tímár Péterrel.

Cseh Tamás születésnapja a január 22-i magyar kultúra napjára esik, a jeles nap körül mindig koncertekkel emlékeznek rá – mondta az InfoRádiónak Buglya Zsófia. Az Uránia Nemzeti Filmszínház programigazgatója hozzátette: filmes munkássága azonban ritkán kerül elő a megemlékezéseken.

Mivel számos filmben működött közre: zeneszerzőként, szereplőként vagy szinkronhangként. „Arra gondoltunk, hogy ebből egy nagyon szép anyagot össze tudnánk állítani, amivel emlékezünk rá” – fogalmazott Buglya Zsófia, aki kiemelte: Fonyó Gergely Cseh Tamás-filmje, továbbá három olyan játékfilm, melyben szerepel is megtekinthető lesz a rendezvényen.

A szervezők abban biztosak voltak, hogy Jancsó Miklós egyik alkotását mindenképpen felhasználják, hiszen a két művész többször dolgozott együtt. Első közös munkájuk a Még kér a nép, végül erre esett a választásuk. A programigazgató elmondta:

Cseh Tamás nagyon jó színészi képességekkel rendelkezett, de szerepeiben mindig „picit magát is alakítja”.

Bereményi Géza Turnéjában zongoristát, Timár Péter 6:3 című filmjében pedig tangóharmonikást alakít, ezeket a műveket szintén vetítik majd.

Bereményi Géza, Cseh Tamás állandó társszerzője és Tímár Péter is ellátogat az eseményre. Mindketten beszélnek a művésszel közös munkájukról – árulta el Buglya Zsófia.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×