Infostart.hu
eur:
378.57
usd:
321.3
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Pixabay.com

Új fejlemények a Nobel-díj ügyében

Megerősítette a Nobel Alapítvány, hogy idén nem marad el az irodalmi Nobel-díj odaítélése, az ideivel egy időben ősszel megnevezik a múlt évi díjazottat is, és a zsűri feladatát továbbra is a Svéd Akadémia látja el.

A svéd nyelv ápolására 1786-ban alapított akadémia tavaly májusban jelentette be, hogy a testületet megtépázó szexuális zaklatási, összeférhetetlenségi és kiszivárogtatási botrányok nyomán, a munka megbénulása miatt nem neveznek meg irodalmi Nobel-díjast a 2018-as évre.

A világ legrangosabb irodalmi díját megalapító Alfred Nobel svéd gyáriparosnak, a dinamit feltalálójának hagyatékát kezelő Nobel Alapítvány tavaly figyelmeztette a megtépázott tekintélyű és szétzilálódott Svéd Akadémiát, hogy megvonja tőle az irodalmi Nobel-díj odaítélésének jogát, ha nem rendezi sorait.

A Nobel Alapítvány kedden, az igazgatótanács ülése után közleményben jelentette be, hogy az akadémia "eddigi és tervezett lépései jó lehetőséget kínálnak arra, hogy helyreálljon a testületbe mint díjodaítélő intézménybe vetett bizalom".

A közlemény szerint jelentős változások történtek az akadémia működésében, lehetővé tették például a tagságról való lemondást, új tagokat választottak meg, és "a testületnek már nincs olyan tagja, aki ellen összeférhetetlenségi vagy bűnügyi vizsgálat folyna". A tagság korábban egy életre szólt, az új alapszabály lehetővé teszi a formális kilépést.

A bizalom teljes helyreállításához még idő kell, de ehhez jók az előfeltételek

- állapította meg az alapítvány, amely ugyanakkor elismerte, hogy még további változtatások valószínűek az akadémiánál, főleg a pénzügyek kezelését illetően, de fontolóra lehetne venni a tagság határidőhöz kötését is.

"A Svéd Akadémia immár nyugodt körülmények között dolgozhat az irodalmi Nobel-díjon" - kommentálta az alapítvány közleményét Anders Olssen, az akadémia szóvivője. Hozzátette, hogy a tavalyi és az idei díjazott nevét valószínűleg egyszerre jelentik be.

A Svéd Akadémia Nobel-zsűrijének tagsága jelentős részben kicserélődött tavaly óta, távozott a testületből többek között Sara Danius irodalomtudós és -esztéta, aki 2015-től első nőként látta el az állandó titkár (vezető) tisztségét, valamint Katarina Frostenson költőnő, akinek francia származású férjét, Jean-Claude Arnault fotóst tavaly börtönbüntetésre ítélték nemi erőszak miatt. Magát Frostensont - aki januárban mondott le - a díjazottak nevének kiszivárogtatásával vádolta meg egy belső vizsgálat, bár ő tagadja az indiszkréciót. A testület munkája azután bénult meg, hogy a visszásságok miatt - lemondási lehetőség híján - a tagok jó része bojkottálta a részvételt a testület munkájában.

Az irodalmi Nobel-díjat hagyományosan októberben ítélik oda.

Címlapról ajánljuk
Elemző Nagy Márton kijelentéseiről: érdemes beszélni a bankrendszer szerkezetéről

Elemző Nagy Márton kijelentéseiről: érdemes beszélni a bankrendszer szerkezetéről

A bankrendszer „veszélyes üzem”, mert a nemzetgazdaság egésze ki van téve a működésének. Ilyen alapon, még ha szokatlan is egy gazdasági minisztertől, de Nagy Mártonnak is „joga van” elemezni a bankrendszer működését – mondta Palkó István, a Portfolio elemzője az InfoRádióban.

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Ukrajna sikeres ATAMCS-támadást jelentett Oroszország ellen kora délután, Zelenszkij elnök pedig arról beszélt: az ukrán területek mintegy 80%-a nem rendelkezik ballisztikus rakéták elleni védelemmel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×