Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
324.33
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Kulka János színművész a Garas Dezső (1934-2011) Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész, a nemzet színésze szülőházán elhelyezett emléktábla avatásán Budapesten, a VII. kerületi Alsó erdősor utcában 2016. december 9-én.
Nyitókép: MTI / Kovács Tamás

Két filmben láthatjuk idén Kulka Jánost

Hónapokon belül a fél világ láthatja Kulka János visszatérését.

A sztrókja után egyre jobb állapotban lévő színész ugyanis a novemberben debütáló X - A rendszerből törölve című thriller néma szerepe mellett feltűnik a Velencei Filmfesztivál versenyprogramjába beválogatott Napszállta című kosztümös drámában is, amelyet az Oscar-díjas Saul fia című dráma rendezője, Nemes Jeles László forgatott - írta a Bors. A 2,9 milliárd forintos költségvetésű, az első világháború előtt játszódó kosztümös filmben Kulka egy rejtélyes, Leopold nevű férfit alakít.

A filmet beválogatták a Velencei filmfesztivál versenyprogramjába, majd versenyen kívül bemutatják a Torontói Filmfesztiválon, amit az „Oscar előszobájaként” is szoktak emlegetni.

Kulka János azt mondta, nem tér vissza a színpadra, de filmes szerepeket szívesen vállal. 2006-ban kapott sztrókot, utána másfél évig kerülte a nyilvánosságot, mert agyi sérülése miatt beszédzavarral küzd.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×