Infostart.hu
eur:
360.82
usd:
316.7
bux:
143471.05
2026. július 27. hétfő Liliána, Olga

Határon túli színházi darabokat hoznak Magyarországra

Öt határon túli magyar társulat hét kivételes produkcióját is láthatja - többségüket Magyarországon elsőként - a közönség az augusztus 3-án kezdődő szegedi Thealter fesztiválon.

A fesztivál nyitónapján lesz az Aradi Kamaraszínház és a MASZK Egyesület koprodukciójának magyarországi bemutatója. A Rhapsody in (Blue) Glue (#bluebird) szövegét Nótáros Lajos írta, a darabot Tapasztó Ernő állította színpadra. A történet középpontjában egy - Alexandra Gitlan által megformált - színésznő áll, aki lerobbant autójában várakozva telefonon szakít férjével és szerelmével, miközben végigszáguld száz év legjellemzőbb női karakterein, az 1900-as évektől 2018-ig, az első világháborútól a Facebookig.

A kimagasló évadot záró Újvidéki Színház két produkcióval érkezik a fesztiválra. Hasszán aga felesége című előadásuk Ljubomir Simovic drámája nyomán a Balkán egyik legrégebbi balladáját dolgozza fel. Az Urbán András rendezésében - az augusztus 4-én a Kisszínházban látható - történet a jogfosztott nőről szól, a Béres Márta által játszott címszereplő a szláv és a balkáni térségben a női áldozat mitológiai archetípusa.

Másnap a Régi Zsinagógában játssza az újvidéki társulat Christopher Marlowe II. Edward vészterhes uralkodása és siralmas halála című darabját. Az angol drámaíró Lénárd Róbert rendezte, minden szabályt felrúgó botránydarabja négyszáz évvel bemutatója után is aktuális politikai és magánéleti kérdéseket boncolgat.

A fesztivál visszatérő vendége a szintén két produkcióval jelentkező szabadkai Kosztolányi Dezső Színház. A Felhő a nadrágban Vlagyimir Majakovszkij verse nyomán készült, rendezője Kokan Mladenovic, a szerb - és általában véve a kelet-európai kortárs - színház fenegyereke.

Elsőként lesz látható Magyarországon a fesztivál zárónapján, augusztus 11-én a szabadkai társulat legújabb bemutatója, Az Úr nevében. Az előadás "egy politikailag brutálisan inkorrekt színházi akció", amelyben "sok olyan dolog hangzik el, amivel emberként lehet, hogy nem tudunk egyezni, de ha a szívünkre tesszük a kezünket, akkor rájövünk, hogy ezek azok a gondolatok, amelyek már nekünk is eszünkbe jutottak, akár fölvállaljuk, akár nem" - fogalmazott Urbán András rendező.

Kokan Mladenovic második alkalommal dolgozott együtt a temesvári színház társulatával, amikor színpadra állította a Shakespeare, Sonnet 66 című művet. A különleges előadást 2017-ben Bukarestben és Aradon is bemutatták, Szerbiában pedig számos díjat nyert. A darabot augusztus 9-én játsszák a Kisszínházban.

Visszatér Szegedre a sepsiszentgyörgyi M Studio, Románia egyetlen mozgásszínházi társulata. Legújabb, Lift címet viselő produkciójukat Fehér Ferenc koreográfussal készítették el. Az "asszociatív, vicces, jól kidolgozott" előadás rendhagyó térhasználata olyan sűrített struktúrát és erőteljes dinamikát eredményez, amely egy percig sem hagyja pihenni sem a színészt, sem a nézőt.

A fesztivál idején idén is tartanak workshopot Lénárd Róbert rendező, drámaíró, dramaturg, az Újvidéki Színház művészeti vezetője és Sardar Tagirovsky rendező, színész irányításával. Mindkét kurzus kiindulópontja a Szentivánéji álom, a közös munkát lezáró munkabemutatókat augusztus 10-én ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×