Infostart.hu
eur:
390.98
usd:
331.58
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva
Nyitókép: Pexels

Előadás- és nézőszámok a színházigazgatói pályázati kiírásokban

Közzétette a Budapesti Operettszínház főigazgatói, valamint a Pesti Magyar Színház igazgatói pályázatait az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Mindkét jelenlegi vezető megerősítette az InfoRádiónak, hogy újra pályázik.

Két fővárosi teátrum igazgatójának megbízatása jár le a jövő év elején: a Budapesti Operettszínház és a Pesti Magyar Színház élére írt ki pályázatot az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A kiírások szerint a mindkét pályázat nyertese 2019. február 1-jétől öt évig töltheti be vezetői pozícióját.

A Pesti Magyar Színház élén 2015 január elsején váltotta Őze Áront Zalán János. A teátrum jelenlegi vezetője az InfoRádiónak azt mondta: újra pályázik a posztra. A kiírás szerint

  • évadonként legalább 200 előadást kell tartaniuk és
  • az 50 ezres fizető nézőszám a minimum.
  • Ezenkívül legalább hat bemutatót várnak el a teátrum vezetésétől a pályázati kiírásban.

A Budapesti Operettszínház jóval nagyobb apparátussal működik:

  • évadonként legalább 450 előadást kell tartaniuk és
  • a tárca 300 ezres fizető nézőszámot vár el.
  • A kiírásban szerepel az is, hogy fontosnak tartják a klasszikus nemzeti operettrepertoár rendszeres bemutatását és színen tartását, valamint
  • évadonként legalább egy új magyar zenés mű bemutatását.

Az arányokat is meghatározza a tárca: eszerint a repertoár 40 százalékát klasszikus operetteknek kell kitenniük, és az előadások 70 százalékában magyar szerzők munkáit kell színpadra állítani. Ezen kívül évadonként két-két gyermek- és ifjúsági produkció repertoáron tartása valamint határon túli, független színházakkal való koprodukciók létrehozása és tájelőadások szervezése is szerepel az elvárások közt.

Lőrinczy György jelenlegi főigazgató az InfoRádiónak megerősítette, hogy újra pályázik a posztra, az elképzeléseiről azonban egyelőre nem akart nyilatkozni. A kultúra.hu-nak adott korábbi interjújában elmondta: a most véget ért évadban 650 előadást tartottak. Hozzátette: az elmúlt években kitűzött célok felé haladnak tovább, és kiírna egy pályázatot a főrendezői posztra. Mint arról korábban beszámoltunk, Kerényi Miklós Gábor korábbi művészeti igazgató – az őt ért zaklatási vádak után – már semmilyen formában nem vesz részt a teátrum munkájában.

A pályázóknak 30 munkanapjuk van az elképzeléseik benyújtására, a miniszter várhatóan szeptemberben dönt majd.

Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 22. 16:23
×
×
×
×