Nemrég jelent meg a Gyógyító hangok sorozat harmadik eleme, a Női hang. Miért érdemes a népzenét, világzenét a gyógyítás felől közelíteni?

Ez valóban nem egy szokványos megközelítés. Antropológus vagyok, népzenekutatással is foglalkozom, és látom, hogy nagyon sok kultúrában, így a magyar néphagyományban is ez a népzene felhasználásának egyik legfontosabb funkciója. Ez a zene antropológiai lényege: relaxálásra, nyugtatásra, lelki harmonizálásra, búfelejtésre, gondűzésre használják szerte a világban az éneklést. A másik felismerésem az, hogy láttam, énekesnőként mit váltott ki az emberekből az előadásom világszerte anélkül, hogy értették volna a gyönyörű, veretes magyar szövegeimet. Például odajött hozzám egy fiú egy németországi koncerten, és azt mondta, hogy átfestette a szobáját más színűre a zeném hatására. Ezért és sok hasonló példa miatt kezdtem gondolkozni azon, hogy a hang és a lelki segítés, gyógyítás, a magyar népzene és a gyógyítás hogyan függ össze. És volt egy álmom 2005 körül, amikor láttam a négy korongot egy négyosztatú világképben, egy egységben, és tudtam, hogy ezzel nekem dolgom van, és ez a négy korong ez a négy lemezt fogja jelenteni, az égit, a belső hangot, a női hangot és a gyógyító hangot. Ebből lett aztán ez a sorozat. Hangterápiával is foglalkozom, és tanítom az ELTE-n a zeneterapeutákat. Van egy daloló köröm, amely kifejezetten gyógyító célú népdaléneklés teljesen civileknek.

Az első két rész, az Égi hang és a Belső hang 2006-2007-ben jelent meg. Miért kellett tíz évig várni a Női hangra?

Jó munkához idő kell, és ez valóban egy hosszú alkotási folyamat. A bőség zavara miatt nagyon nehéz volt a határokat meghúznom, és most jött el az idő, most érett meg és most kellett kiadni. Mondok példát: az édesanyámmal a kórházban, Hévízen egy szobában feküdtem hetekig, és akkor jöttem rá, énekelgettünk gyakran, este, reggel, hogy nekem nemcsak az ő énekeit kell ráénekelnem erre a lemezre, hanem vele együtt kell énekelnem.

Ez lett a közös duett.

Igen. Vagy akkor volt telehold, amikor nem tudtam aludni ott anyám oldalán, és akkor jött az az inspiráció, hogy a telehold a nőiség, a női termékenység, az egyik legfontosabb, amit a női hangban el kell mondani, tehát a női szerepek közül, az életadó képességünk az életerő. És ott akkor megszületettet az Életerő című dal, ez lett a zárószám. Ezért kellett a tíz év, mert tudtam, hogy valami még nincs meg. Mindig éreztem, hogy még nincs kész, a szerkezet még nem állt össze. És amikor kikerekedett, akkor tudtam, hogy nincs mire várni.

Hogyan válogatta össze a rajta szereplő dalokat?

Évtizedek óta gyűjtöm a magyar népzenét, nagyon sok a személyes vonatkozása, és aztán persze vannak olyan dalok, amelyeket nem találtam a néphagyományban, és ezért meg kellett írnom. Ilyen az Életerő, a női termékenységről szóló, és ilyenek az én improvizált Altatóim, amiket az ikreimnek mondtam, amikor kicsik voltak.

Mennyire nyúlhat bele a saját eszközeivel a gyűjtött dalokba?

A legfontosabb az, hogy az ember hogyan nyúl hozzá a zenéhez, milyen alázattal, milyen tisztelettel, milyen szaktudással és milyen őszintén. Ha jó ízléssel csinálja és saját maga lelkén átereszti az ősiséget, a hagyományt, a hagyomány erőit és azt tisztességgel és őszintén teszi, akkor szerintem megengedett. Én azt vallom, hogy a hagyományt nem vitrinbe kell zárni, hanem a mindennapunkba kell tudni integrálni. A XXI. században két út van a hagyomány éltetésére: vagy reproduktív, vagy produktív megközelítéssel, amikor valami újat teremtünk a hagyományos eszközökkel, értékekkel, tiszteletben tartva persze a formáját és a jelentését. Igenis lehet alkalmazni a mai formanyelvre, zenére, képzőművészetre, iparművészetre a magyar hagyományos értékeket.

Mennyire lehet a hétköznapjaink része? Csalódással beszélt arról, hogy például a korábbi gyűjtéseinek a helyszínén egyre inkább eltűnnek ezek a még néhány évtizede is élő hagyományok.

Már húsz évvel ezelőtt Moldvában tapasztaltam, hogy benyomták a kazettofont, és hallgatták a Lagzi Lajcsit. Ez nagyon szívszorító volt fiatal, lelkes diáklányként, amikor mentem a tiszta forráshoz, és ilyen élménnyel találkoztam. Éppen ez a mi felelősségünk, hogy ebben a globális káoszban adjunk a mai gyerekeknek egy olyan alternatívát, amelyben a gyökereiket megtarthatják, ha akarják.

De ezt az iskola meg tudja tenni.

Ezt az iskola is meg tudná tenni, ha akarná, és meg is teszi sok helyen. Sok szép példát látok mostanában arra, hogy például a magyar néphagyomány elemeit hogyan integrálják a mindennapokba. A mindennapos énekoktatást is lehet jól és rosszul csinálni. Ha jól csinálnánk, akkor élményszerű lenne, és hozzáadna az emberekhez. Kár lenne elvenni ezt a mai gyerekeinktől.

Alakulhatnak még ma is olyan sodró lendületű kezdeményezések, mint például a táncházmozgalom volt?

Megváltoztak az idők, megváltoztak a lendületek, atomizálódott a társadalom. Csakis a kis közösségekben, az alulról jövő kezdeményezésekben, az alternatív pedagógiában érdemes gondolkodni. Nem hiszem, hogy óriási nagy mozgalmakban reménykedhetnénk, ez illúzió. Viszont látunk nagyon szép pozitív példákat, látjuk, ami országos mozgalom lett. Elég, ha csak a mostani Felszállott a pávára gondolunk, tényleg népszerű lett megint, és nem ciki a népdaléneklés. Van nekünk erről Oscar-díjas filmünk is, ez rámutat arra, hogy az énektanárok is a legjobb akarat ellenére bizony milyen károkat tudnak okozni a gyermeki lelkekben. Az éneklés örömét, a természetes önkifejezést vesszük el.

Kik járnak a dalolókörébe?

Főleg lányok-asszonyok, diákok, nyugdíjasok, tanárok, óvónők. Jár egy vak kislány az apukájával. Titkárnők, akik multicégnél dolgoznak, és azt mondják, hogy itt megtalálják a gyökereiket, hazatalálnak. Férfiak is jönnek néha.

Ebben a közös éneklés a lényeg, vagy a hagyomány?

A közös éneklés a lényeg, annak az energiának a megtapasztalása, hogy az éneklés testet-lelket gyógyít. A testünk egy rezonáns üreg, a hangszalagjainkkal együtt az olyan, mint egy nagybőgő, és egy fantasztikus lehetőség, hogy a testünkben lévő energiákat harmonizálni tudjuk. Erre dolgoztam ki a hanglétra gyakorlatot. Tehát maga az éneklés fiziológiája nagyon jó érzés, pláne, ha sokan csinálják. Nem kapnak kreditet, nincs vizsga, de nincs felvételi sem. Ide csak azért járnak, mert énekelni jó.

A sorozatnak még a negyedik eleme hiányzik, a Gyógyító hang. Ez már tervben van?

Egyelőre annak szeretnék örvendeni, hogy végre megszületett a Női hang. Ez egy nagyon fontos állomás ebben a világban, amikor a gendertéma ennyire erőteljes és ennyire megosztó a magyar közéletben is. Ez segítő erő lehet a mai magyar nőknek, mert felmutatja ez a lemez, hogy azoknak a szerepeknek, amelyek a magyar hagyományos világképben és erkölcsben a nőiséget jellemezték, nagyon fontos helyük van ma is. A legfontosabb a teremtőerő, az életet adó képességünk. Talán most jött el az a helyzet a magyar közéletben is, amikor annyira elbizonytalanodott a női-férfi szerep, hogy talán jelentősebben tud hozzászólni ehhez a vitához a lemez. Remélem, tud segíteni, és sok nő talál benne olyan segítséget a saját életvezetésére, ami velünk énekelve támasz, vigasz lehet.