Infostart.hu
eur:
365.25
usd:
320.55
bux:
152270.74
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Váratlan bejelentést tett Szörényi Levente

Váratlan bejelentést tett Szörényi Levente

Utoljára áll színpadra a Fonográffal, már szívesebben ücsörög otthon.

Szörényi Levente tizennégy év után újra összeáll a Fonográf zenekarral, de a zenész a Blikknek bevallotta, valószínűleg zenei pályafutása végén tart.

"Ebben a korban már szívesebben ücsörögnék otthon, de a nézők, a rajongók kedvéért még egyszer felmegyünk a színpadra a Fonográffal, amely csapattal utoljára 2014-ben játszottunk együtt" – mondta Szörényi Levente, de hozzátette, a február 16-i koncert után a zenei pályán már nincsenek nagy tervei. Az Illés már elbúcsúzott, a Fonográf most fog.

Szörényi már arra vágyik, hogy legalább a nagyobbik unokája érettségi bankettjén ott lehessen, és szeretné a Mácshegyi borászatukat sikerre vinni.

Szörényi Levente zenei pályafutása 1962-ben, a Ki mit tud? műsorában indult, ahol testvérével, Szabolccsal alapított együttesükkel, a Mediterránnal léptek színpadra. Egy évvel később Szörényi csatlakozott a Balassa együtteshez, majd 1964-ben az Illéshez, amely a korszak legendás formációjává vált. 1974-ben Szörényi Levente megalapította a Fonográf zenekart, amellyel 1984-ig aktívan játszott, és most újra összeállnak.

Címlapról ajánljuk
Merre menekülnek az oroszok a háború elől?
Trendek a szakértőtől

Merre menekülnek az oroszok a háború elől?

Nyolcszor annyian terveznek kivándorolni most, mint májusban egy orosz civil szervezet adatai szerint – írja a Migrációkutató Intézet friss elemzésében. Dócza Edith Krisztina, az intézet vezető elemzője az InfoRádióban azt mondta: néhány szomszédos ország szigorított, de megjelentek új országok is a menekülő oroszok célállomásai között.

Hack Péter az Arénában: egy megroskadt Legfőbb Ügyészséget sújt ez a személyi vita

A jogtudós szerint Baka András köztársasági elnöknek talán körültekintőbben kellett volna legfőbb ügyészt jelölnie, esetleg egyszerre több embert is. Az ELTE emeritus professzora erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Bemutatja az MNB friss Inflációs jelentését

Bemutatja az MNB friss Inflációs jelentését

Csütörtökön 10 órától sajtótájékoztató keretében ismerteti a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szeptemberi Inflációs jelentését. Az aktuális makrogazdasági előrejelzéseket tartalmazó dokumentum sarokszámait már kedden megismerhettük (ebből kiderült, hogy az idei évre átlagosan 1,8 százalékos növekedést és ugyanekkora inflációt vár a jegybank stábja), most viszont kiderülnek a részletes prognózisok is. Az eseményről ebben a cikkben percről percre tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×