Infostart.hu
eur:
366.09
usd:
321.46
bux:
151939.06
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Az értékek középen vannak” - Este Prima Primissima díjátadó, íme a jelöltek

"Az értékek középen vannak” - Este Prima Primissima díjátadó, íme a jelöltek

Pénteken este 15. alkalommal adják át a Prima Primissima díjakat - idén is tíz kategória harminc jelöltjének szakmai munkáját ismerik el. A Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának elnöke az InfoRádiónak úgy fogalmazott: a díj a magyar gazdaság hálája a szellemi életben dolgozók felé.

A Prima Primissima díjat 2003-ban alapította Demján Sándor üzletember a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége elnökségének közreműködésével. Az elismerést azzal a céllal hozták létre, hogy politikától mentesen támogassa és fejlessze a magyar tudományos, művészeti és kulturális életet, őrizze a magyar értelmiség eredményeit, értékeit – hangsúlyozta Csányi Sándor, az alapítvány kuratóriumának elnöke.

„A díj egyfajta hálája a magyar gazdaságnak a szellemi élet területén dolgozóknak.”

Idén a szakmai szervezetek, korábbi díjazottak 750 alkotót terjesztettek fel az elismerésre – a Prima Primisszima Alapítvány kuratóriumi tagjai ezekből a jelöltekből választották ki a 30 Primát, akik közül ma este minden kategóriában egy személy nyerheti el a Prima Primissima díjat. Minden külső befolyástól mentes döntés született a legfontosabb szakmai értékek mentén – mondta a kuratórium egyik tagja, Kozma Imre atya.

„Azt tapasztaltam, hogy a kuratórium csak az értékekre figyelve hozza meg a döntését, igyekszünk mindent megtenni azért, hogy ne az egyik vagy a másik oldal legyen a meghatározó. Az értékek középen vannak.”

Idén is tíz kategória Prima Primissimáit hirdetik ki este: a magyar irodalom kategóriában Kányádi Sándor költő, írót, Kiss Benedek költő, műfordítót; és Szilágyi István írót jelölték.

A színház- és filmművészet kategória Primái: Blaskó Péter színművész; Enyedi Ildikó filmrendező, forgatókönyvíró; Hegedűs D. Géza színművész, rendező, egyetemi tanár.

Tudomány kategóriában Blaskó Gábor gyógyszerkutató vegyész, akadémikus; Pintz János matematikus, akadémikus; Vicsek Tamás fizikus, akadémikus kapta a Prima díjat.

A zeneművészet kategóriában Antal Mátyás fuvolaművész, karmestert; Eötvös Péter zeneszerző, karmestert és Várdai István csellóművészt jelölték.

Míg a sport kategóriában Fábiánné Rozsnyói Katalin kajak-kenu mesteredző; Kocsis Ferenc olimpiai bajnok birkózó, mesteredző; Wichmann Tamás világbajnok, olimpiai ezüstérmes kenus a jelölt.

Ezen kívül megválasztják az építészet és építőművészet; a népművészet és közművelődés; az oktatás és köznevelés valamint a sajtó kategória legjobbjait.

A primák fejenként 5 millió forintos, a primissimák 15 millió forintos díjazásban részesülnek. Ugyancsak 15 millió forintot ér a szakmai elismerésen kívül a Közönségdíj, a jutalomban a kitüntetett a díjalapító Demján Sándor felajánlásából részesül. A pénzjutalom mellett a Prima Primissimák Szmrecsányi Boldizsár szobrászművész kisplasztikáját is átvehetik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hack Péter az Arénában: nyilvánvalóan lesz rivalizálás a vagyonvédelmi hivatal és az ügyészség között

Hack Péter az Arénában: nyilvánvalóan lesz rivalizálás a vagyonvédelmi hivatal és az ügyészség között

Komoly kockázat, ha nem tisztázzák időben a két hivatal hatásköreit – hívta fel a figyelmet Hack Péter jogtudós, az ELTE emeritus professzora az InfoRádió Aréna című műsorában, hozzátéve: kérdés, ki hoz majd döntést, ha vita lesz a szervezetek között. Úgy véli: nagyon jó, hogy nem a kormány mondja meg, ki lesz a jelölt a legfőbb ügyészi pozícióra, de a jelenlegi vitát az ügyészség válsága miatt mielőbb le kell zárni, és az államfőnek olyan személyt vagy akár többet is kell jelölnie, akit a szakma és a parlament is elfogad.

Merre menekülnek az oroszok a háború elől? – Trendek a szakértőtől

Nyolcszor annyian terveznek kivándorolni most, mint májusban egy orosz civil szervezet adatai szerint – írja a Migrációkutató Intézet friss elemzésében. Dócza Edith Krisztina, az intézet vezető elemzője az InfoRádióban azt mondta: néhány szomszédos ország szigorított, de megjelentek új országok is a menekülő oroszok célállomásai között.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Harmincéves mélypont közelében Budapest: megváltoztak a költözési szokások

Harmincéves mélypont közelében Budapest: megváltoztak a költözési szokások

2025-ben az előző évinél kevesebb ember költözött Budapesten belül másik kerületbe, mintegy 29 ezren változtattak állandó lakóhelyet a fővároson belül – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból. Az elmúlt három évtizedben csak egyszer – 2023-ban – volt a mostaninál kisebb a Budapesten belüli költözés, vagyis érezhetően egyre kevésbé mobilis a népesség a fővároson belül, ami részben annak eredménye, hogy nőtt az agglomeráció vonzereje a lakásvásárlók körében – írja az OTP Ingatlanpont.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×