Infostart.hu
eur:
379.44
usd:
322.38
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás
Máté Gábor: hangsúlyos kérdéseket rajzolnak ki a bemutatók

Máté Gábor: hangsúlyos kérdéseket rajzolnak ki a bemutatók

Megnyitotta kapuit a Katona József Színház, a hétvégén már játszanak. Az évadban kilenc bemutatót tartanak, ezek jelentős része kortárs dráma, köztük új magyar alkotásokkal.

Véget ért a nyári szünet, megnyitotta kapuit a Katona, egyelőre csak a Kantinban lehet ücsörögni, illetve már lehet jegyeket váltani a szeptember-októberi előadásokra. Az elmúlt évadban minden eddigi látogatószámot felülmúlva összesen 128 ezer néző látta a színház előadásait, az állójegyekkel együtt így több mint 106 százalékos nézettséget értek el. Máté Gábor már nyár elején beszélt az új évad terveiről: négy bemutató lesz a nagyszínpadon, négy a kamrában, egy pedig a sufniban.

Semmilyen előre kigondolt tematika nem volt, de érdekes módon a bemutatók mégiscsak kirajzolnak hangsúlyos kérdéseket, felvetéseket – tette hozzá a színház igazgatója.

"Furcsa ez. A tavalyi évad olyan volt, mintha a női sorsokkal akartunk volna foglalkozni, annyi olyan előadás volt, aminek egy nő volt a hőse. De ez inkább véletlenül jön ki. A mostani szezonban jó pár kortárs mű lesz, köztük három magyar új kortárs drámával. Ráadásul a kiegészítőkben is egy különleges és speciális tehetségű fiatal angol írónő egy-egy darabját éppen én fogom rendezni az évad elején" - mondta Máté Gábor.

A nagyszínpad első bemutatója Gogol Háztűznézője lesz, amit Ascher Tamás állít színpadra, a Sufni egyetlen bemutatója is egy Gogol-műből készült előadás, a Holt lelkek lesz októberben – ezt Dankó István rendezi.

A tavalyi komoly port felvert Pintér Béla előadás után idén is lesz egy Katonás Pintér-bemutató, amiben három alkotó: Ascher Tamás, Bezerédi Zoltán és Máté Gábor valós néven szerepel majd, de az igazgató óva intett attól, hogy bárki is szó szerint vegye majd a fikciós elemekkel tarkított előadásban elhangzottakat.

Kovács D. Dániel a Berlin, Alexanderplatzot rendezi tavasszal a nagyszínpadon, Székely Kriszta pedig Ithaka címmel visz színre egy előadást. A Kamra első bemutatója a Máté Gábor rendezésében színre kerülő, s már említett Kirkwood-darab, a Munkavégzés során nem biztonságos. Bognár Péter költő írt egy verses színdarabot a színház felkérésére, a Minden kombi cirkó, de nem minden cirkó bojler-t Gothár Péter rendezi. Lesz egy Spiró: Széljegy Zsámbéki Gábor rendezésében, Pelsőczy Réka pedig az Ürgéket állítja színpadra.

Két új tag szerződött a társulathoz – tette hozzá Máté Gábor.

"Két fiatal, frissen végzett egyetemista, Rujder Vivien és Udér Zsolt lesznek a társulat tagjai. Ők ketten Dömötör András és az én osztályomba jártak a Színművészeti Egyetemen, idén diplomáznak. A nézőink már megismerhették őket, mert már jó pár bemutatónkban játszottak. Azt reméljük, hogy teljes jogú tagjaivá válnak a színházi társulatnak".

Az évad első előadása vasárnap a 9 éve futó Portugál lesz, az első bemutatót október elején tartják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától
Négy éve tart az ukrajnai háború

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Új lendületet kap az öngondoskodás: a családosok plusz pénzére fenik a fogukat a biztosítók és nyugdíjpénztárak

Új lendületet kap az öngondoskodás: a családosok plusz pénzére fenik a fogukat a biztosítók és nyugdíjpénztárak

Akár havi több százezer forint marad az adómentessé váló anyák zsebében, miután 2026-tól személyijövedelemadó-mentességet kaptak a kétgyermekes, 40 év alatti nők (hasonlóképpen a 4 és 3 gyermekes anyákhoz), valamint két lépésben megduplázódtak a családi adókedvezmény összeghatárai. Megkérdeztük a biztosítókat és a nyugdíjpénztárakat, milyen lépésekre számítanak az adómentessé váló megtakarítóktól. A szektor vélekedése egy irányba mutat: az adójóváírás mint termékelőny ugyan sokak számára megszűnik, mégis pozitív folyamatok várhatók az idei év során, lévén a havi bevétel érdemi növekedése jelentősen javítja az öngondoskodási képességet. A témának kiemelt figyelmet szentelünk a Portfolio március 17-i Biztosítás 2026 konferenciáján, amelyen a biztosítási és a közvetítői piac vezéralakjai szólalnak meg – érdemes regisztrálni a rendezvényre!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×