Infostart.hu
eur:
365.71
usd:
321.45
bux:
151507.86
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Hátborzongató tömegsírt találtak Hódmezővásárhelynél

Hátborzongató tömegsírt találtak Hódmezővásárhelynél

Különleges „tömegsír" nyomaira bukkantak a Móra Ferenc Múzeum szakemberei egy homokbánya területén - a Hódmezővásárhelyt elkerülő út építéséhez kapcsolódó régészeti feltárás során. A Krisztus előtti 8. századra keltezhető sekély gödörben tizenegy ember maradványait tárták fel a régészek - számolt be a Móra Ferenc Múzeum.

A rétegtani nyomok alapján megállapítható, az emberi maradványok az oszlás különböző fázisaiban egy időben lettek eltemetve mintegy 2800–2700 évvel ezelőtt. Mivel az elhunytak nem egy időben vesztették életüket, a kopáncsi objektum régészeti értelemben mégsem tekinthető tömegsírnak.

A rendkívüli jelenség magyarázatát Pópity Dániel, a Móra Ferenc Múzeum ásatásvezető régésze ekképpen vázolja:

”Minden jel arra mutat, hogy az egyének nem háborús okokból, vagy járványtól vesztették életüket.

A jelenség mögött sokkal inkább egy sajátos temetkezési rítus állhat, amely során a közösség korábban önállóan elföldelt maradványait egy meghatározott alkalommal közös gödörben véglegesen újratemetik.”

A humán csontanyag helyszíni elemzését Paja László antropológus végezte el. Vizsgálatának köszönhetően tudható: a gödörben férfiak, nők valamint gyermekek maradványai is megtalálhatóak.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×