Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Váli Dezső egy képet egy év alatt fejez be, most 3 hónap alatt egy kiállításnyit

Csudaszép képek címmel nyílt kiállítás Váli Dezső munkáiból a Godot Galériában. A festőművész az InfoRádióban azt mondta: általában négy-öt ihletett napja van egy évben, mégis fontos, hogy minden nap fessen. A beszélgetést teljes terjedelmében szombat délelőtt hallgathatják meg az InfoRádióban.

A rossznak tartott képeit darabokra fűrészeli, ha viszont valami jól sikerül, úgy érzi: sikerült megmutatni Isten köpenye szegélyét. Minden képét akkurátusan dokumentálja, és az interneten elérhetővé teszi, így az is elfordult már, hogy egy csalódott vásárlónak átfestette a hamis képet.

A festőművész a kiállítás képeinek összeállítását a galériára bízta.

„Tiszta a szemük és ismerik a helyiség karakterét.”

Váli Dezső hozzátette, annak ismeretében, hogy mennyit bír el a tér, lehet egy-két vagy három hangvétel. Külön szakma és művészet úgy egymás mellé tenni a képeket, hogy működjenek – jelezte a festőművész.

„Van, hogy nem a legjobb képeket kell kitenni.”

Váli Dezső felidézte, hogy a mestere, aki – mint mondta - nagyon okos volt, jó mester is, de nem nagyon jó festő, azt mondta, egy kiállítást három hónappal előtte kell elkezdeni megfesteni, hogy az egyetlen gondolat legyen.

„Ez marhaság az én fogalmain szerint.

Egyetlen mérce van: a legjobb képeket kell összeszedni és abból kell kiállítást csinálni. Viszont, ha minden kép másról beszél vagy túl sok, összemosódik.”

A festőművész hozzátette, ahogy az a honlapján lévő naplóval történik: ötsorosak a bejegyzések, de a tegnapit rég elfelejti az ember, mert másnap már egész másról beszél.

„Akkor ül egy mondat, ha nagyon erős, egyébként a következő kioltja. Ez így van a képeknél is.”

A kiállítás képei szokatlan módon az elmúlt három-négy hónapban készültek – mondta Váli Dezső.

„Magam számára is váratlanul egységes és jó anyag. Nem szeretek utolsó anyagot kiállítani, inkább a legjobbakat, ami több évnek a munkája. Átlagban egy képet egy év alatt fejezek be. Nálam ez nem is természetes. Most valami Isten áldása, hogy összejött.

Úgy látszik, létezik ilyen, hogy valaki három hónapig tehetséges.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 24. 21:05
×
×