Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Magyar részvétellel indul a küzdelem az Arany Medvéért

Kezdődik a héten a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál. Már végleges a versenyprogram, amelyben Enyedi Ildikó új filmje is versenyez az Arany Medvéért. Több magyar alkotás debütál a Berlinálén.

Idén 24 mű szerepel a Berlinale legfontosabb szekciójában. Ebből 22 világpremier, és közülük 18 alkotás versenyez a legjobb filmnek járó Arany Medvéért és a különböző kategóriákban kiosztott Ezüst Medvékért.

Beválogatták a versenyprogramba Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotását is.

Enyedi Ildikó 18 év elteltével készített ismét nagyjátékfilmet, amely Magyarországon március 2-án kerül a mozikba.

Testről és lélekről története szerint két, a mindennapi életben egymással nehezen boldoguló kolléga – egy férfi és egy nő – álmában rendszeresen találkozik. A film női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra, akinek ez az első filmes főszerepe. A férfi főszereplő pedig igazi felfedezés, Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Magvető Kiadó korábbi vezetője.

Egyetlen nap az életért

A Berlinálé Panoráma programjában lesz Török Ferenc 1945 című történelmi filmjének európai premierje. A történet 1945 augusztusának egyetlen napján játszódik, témája a második világháború utáni újrakezdés a vidéki Magyarországon. Szántó T. Gábor novellájának filmes feldolgozása rendkívül erős színészgárdát vonultat fel: többek között Rudolf Péter, Tasnádi Bence, Szabó Kimmel Tamás, Angelusz Iván, Szirtes Ági és Znamenák István alakítják a fontosabb szerepeket. A film operatőre Ragályi Elemér.

Rajzanimáció és absztrakt film

Lovrity Anna Katalin Vulkánsziget című animációs rövidfilmje is meghívást kapott a fesztivál Generation nevű programjába. A Vulkánsziget című kilencperces digitális rajzanimáció egy mágikus szigeten játszódik, egy fiatal nőstény tigris és egy idősebb hím történetét meséli el.

Máté Bori The Headless Appearance című két perces absztrakt filmjét is meghívták a Berlináléhoz kapcsolódó Kritikusok Hete válogatásába. Ez egy kézzel festett absztrakt film, amely régi családi fotók negatívjaiból készült. A különböző anyagokkal kockánként megfestett és digitálisan animált alkotás a múló időnek állít emléket.

A cannes-i és a velencei mellett legjelentősebbnek számító filmfesztivál február 9-én kezdődik és 19-én ér véget.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 24. 21:05
×
×