Infostart.hu
eur:
375.86
usd:
318.53
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina

Bonthatják a Petőfi Csarnokot

Sikerült megegyezni a Petőfi Csarnok bérlőivel, így rövidesen kezdődhet az épület bontása, majd helyén az Új Nemzeti Galéria építése - jelentette be szerdán Budapesten a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa.

Baán László az MTI-nek elmondta, hosszú per után született megegyezés: szakértők bevonásával sikerült megállapodni egy olyan összegben, amelyet mindkét fél elfogadott.

A 400 millió forintból a beruházó kiváltja a bérlők határozott idejű bérleti szerződését és ellentételezi az általuk végzett beruházások értékét, ezzel az utolsó jogi akadály is elhárult az új Nemzeti Galéria felépítése előtt - közölte.

Baán László beszámolója szerint a bérlők már felkészültek a kiköltözésre, így a Városliget Zrt. napokon belül birtokba kerülhet és még ebben az évben megkezdődhet az épület bontása.

Az építkezés megkezdése az engedélyezési és kiviteli tervek elfogadása után, 2017 második felére várható - mondta el a projekt miniszteri biztosa.

Az Új Nemzeti Galéria a japán SANAA (Sejima and Nishizawa and Associates) építésziroda tervei alapján épül meg a Petőfi Csarnok helyén.

A japán építésziroda nevéhez számos kiváló múzeumi épület fűződik a világ több pontján, terveik alapján valósult meg például a Louvre Lensban megnyílt új múzeuma, a New York-i Új Kortárs Művészeti Múzeum (The New Museum of Contemporary Art) vagy az amerikai toledói Művészeti Múzeum Üvegpavilonja (Glass Pavilion for the Toledo Museum of Art in Ohio). Az építésziroda számos nemzetközi díj mellett 2010-ben az építész szakma Nobel-díjának számító Pritzker-díjat is megkapta.

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×