Infostart.hu
eur:
386.11
usd:
331.72
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Különlegesen mutatják be ősszel Hajdu Szabolcs díjnyertes filmjét

Különlegesen mutatják be ősszel Hajdu Szabolcs díjnyertes filmjét

"A közönség jól reagált a filmre, a zsűri pedig gyorsan döntött a versenyprogramban utoljára vetített alkotás mellett" - mondta az InfoRádiónak Hajdu Szabolcs filmrendező, akinek Ernelláék farkaséknál című filmje nyerte a hétvégén az 51. Karlovy Vary Filmfesztivál fődíját.

„Olyan volt nekünk, mint egy nagy családi kirándulás, az operatőrökkel, akik a tanítványaim voltak, és a színészekkel, akik játszottak a filmben, elmentünk közösen Karlovy Varyba mikrobuszokkal, autókkal. Mi már ezen a ponton teljesen elégedettek voltunk, az, hogy a film bekerült a versenyszekcióba, már csak hab a tortán” - hangsúlyozta Hajdu Szabolcs.

Hozzátette, a filmet Grand Hall-ban vetítették 1200 ember előtt és álló vastaps fogadta.

„Közel éreztük magunkhoz a közönséget már a vetítés alatt is, ugyanúgy reagáltak a poénokra, jelenetekre, mint a budapesti vetítéseken. Eredetileg a Maladype Színházban mutattuk be egy évvel ezelőtt” - jelezte a film rendezője.

Hajdu Szabolcsot sokan kérdezték, nem félt-e attól, hogy a zsűri már elfárad, de úgy gondolta, ha egy film jó, nem ezen fog múlni. Így is lett, azt mondták, nagyon hamar döntött, nem volt kérdés, hogy ez a fődíjas film, az egész programot fölülírta.

Hajdu Szabolcs nemcsak írója, rendezője a filmnek, szerepel is benne, ahogy a felesége, alkotótársa, Török-Illyés Orsolya, sőt a gyermekei is. 13 operatőrrel, a Metropolitan Egyetemen tanuló diákjaival és a Színművészeti Egyetem hangmérnök-növendékeivel dolgozott együtt.

„A szervezés nehézsége inkább Muhi Zsófit terhelte. Ő egy személyben volt producer, gyártásvezető, asszisztens, werkfilmes és minden. Egyébként mindenkinek több feladatot kellett vállalnia, a feleségem egyszerre volt családanya, háztartásbeli, aki a lakást rendben tartja és a forgatásra előkészíti, nekem egyszerre kellett tanárnak lennem, rendezőnek, apának és színésznek. Sokkal jobb így dolgozni, inkább csinálok öt vagy még több feladatot egyszerre, mint egy olyat, amit nem szeretek csinálni és nem tudok megoldani” - emelte ki a filmrendező.

A forgatásról Hajdu Szabolcs azt mondta, nagyon jó hangulatban zajlott, kevesen voltak és mindenki együtt lélegzett a filmmel.

Hozzátette: „nem láttam unatkozó, rosszkedvű embereket.”

Már Karlovy Varyban sok fesztiváligazgató és forgalmazó kereste meg a film rendezőjét, mint mondta, a következő hetekben letisztul, kivel kötnek megállapodásokat.

„Magyarországon ősszel kerül a mozikba, szeretnénk úgy bemutatni, ahogy az a film karakteréhez illik. Ez egy független vállalkozás, az elkészítési körülményei is különlegesek voltak, nem volt állami támogatás, mindent családilag oldottunk meg, ezt a hangulatot szeretnénk a forgalmazásánál is visszacsempészni” - mondta Hajdu Szabolcs.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×