Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Elhunyt Abbas Kiarostami Arany Pálma-díjas iráni filmrendező

Elhunyt hétfőn Abbas Kiarostami neves iráni filmrendező, aki A cseresznye íze című filmjével 1997-ben elnyerte Cannes-ban az Arany Pálmát.

Az IRNA iráni állami hírügynökség közlése szerint a 76 éves rendező Párizsban halt meg, ahová a múlt héten utazott rákkezelésre, miután korábban Iránban műtéten esett át.

Abbas Kiarostami 1940. június 22-én született Teheránban. A teheráni egyetem szépművészeti fakultásán, festő szakon végzett. Mozireklámokat festett és reklámfilmeket készített, később pedig dokumentumfilmeket rendezett. 1974-ben forgatta első játékfilmjét Az utas címmel.

Elhunyt Abbas Kiarostami Arany Pálma-díjas iráni filmrendező

Negyven éves pályafutása során több tucat filmet rendezett. Nemzetközi hírnevét A cseresznye íze című játékfilmjével szerezte meg, amely az 1997-es cannes-i filmfesztiválon elnyerte az Arany Pálmát. Szelek szárnyán című filmjével két évvel később elnyerte a velencei filmfesztiválon a zsűri különdíját és a FIPRESCI-díjat is.

Cannes-ban 2010-ben is versenybe szállt Hiteles másolat című filmjével, amelyért az egyik főszerepet alakító Juliette Binoche meg is kapta a legjobb női alakításért járó díjat. Szintén Cannes-ban mutatkozott be 2012-ben Ez is szerelem? című filmjével, amelyet Japánban forgatott.

2004-ben a japán Praemium imperiale császári díjjal, 2005-ben a locarnói fesztivál életműdíjával tüntették ki.

Címlapról ajánljuk
Demerzel átka, avagy új adózás jöhet a humanoid robotok miatt

Demerzel átka, avagy új adózás jöhet a humanoid robotok miatt

A demográfiai válság és a technológiai forradalom kettős szorítása miatt 2–5 éven belül elkerülhetetlenné válik az adórendszerek gyökeres reformja. Mivel az aktív munkavállalók száma globálisan csökken, a közfinanszírozás és a nyugdíjrendszerek fenntarthatósága érdekében az államok kénytelenek új adóalanyokat – algoritmusokat és humanoid robotokat – bevonni a közteherviselésbe.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Orosz rulett tele tárral: a japán kötvénypiac lázadása most mindent vihet

Orosz rulett tele tárral: a japán kötvénypiac lázadása most mindent vihet

Japán a hétköznapokban ritkán mozgatja a világot. Aztán eljön néhány hét, amikor hirtelen minden róla szól: a kötvényhozamok megugranak, a jen idegesen rángatózik, a globális befektetők pedig a saját kárukon tanulják meg újra, hogy a carry trade nem örök életű ingyenebéd, hanem egy kényelmes, de veszélyes függőség. Hétvégén választásokat tartottak Japánban, a piac pedig pattanásig feszült egy olyan környezetben, ahol a globális likviditási helyzet már kedvezőtlen. Minden profi a választásokra szegezi a tekintetét – mi pedig megmutatjuk, mi történhet, most hogy úgy tűnik Takaichi pártja fényes sikert aratott a választásokon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×