Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Mindszenty-múzeum és zarándokközpont épül Zalaegerszegen

Csaknem 5,7 milliárd forint támogatást nyújt a kormány a zalaegerszegi Mindszenty József Múzeum és Zarándokközpont, valamint az ahhoz kapcsolódó komplex kulturális és vallási turisztikai fejlesztések megvalósításához, köztük múzeum- és templomfelújításhoz, parkolóház építéséhez és zarándokszállás kialakításához.

Vigh László (Fidesz) országgyűlési képviselő a pénteki zalaegerszegi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a zalai megyeszékhely fejlődésének egyik fontos állomásaként valósulhat meg a Modern városok program keretében a Mindszenty-emlékközpont. Ennek legfontosabb szándéka, hogy méltó emléket állítsanak a bíboros emlékének, aki még plébánosként 25 éven át szolgált a városban.

Mindszenty József a város életében is fontos, kiemelkedő személyiség volt, akinek ápolni, gondozni kell a kultuszát. Ferences templomot épített, ide hívta a Notre Dame női kanonokrendet, és olyan erős hitet adott, ami ma is jellemzi Zalaegerszeget - mondta Vigh László.

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP), Zalaegerszeg polgármestere kifejtette: az évtizedek óta legnagyobb belvárosi beruházásnak számító fejlesztés része az új múzeum felépítése és a Göcseji Múzeum felújítása, a közeli Mária Magdolna-plébánia és a Kvártélyház rekonstrukciója, egy új parkolóház építése, illetve a botfai városrészben zarándokszállás kialakítása.

A polgármester felidézte, hogy a miniszterelnökkel tavaly áprilisban írták alá a Modern városok programja keretében hét pontból álló megállapodásukat, amelynek első, teljes költségvetési forrással rendelkező eleme a Mindszenty-emlékközpont és kapcsolódó beruházásainak megvalósítása. Tavaly december végén 500 millió forintot kapott a város a tervek előkészítésére, s ebből 163 millió forintot különítettek el a vallási turizmust is szolgáló fejlesztésekre, most pedig mintegy 5,7 milliárd forintból megkezdődhet a megvalósítás is.

Zöldmezős beruházásként épül meg a Midszentynek és a kommunista diktatúra egyházüldözése áldozatainak emléket állító múzeum a teljes felújításon áteső Göcseji Múzeum mellett. Konferenciaterem, irodák, közösségi helyiségek lesznek az új épületben, a meglévő múzeumban pedig új állandó várostörténeti kiállításnak adnak helyet, és bővül Németh János, Kossuth-díjas keramikusművész állandó tárlata.

Felújítják a közelben álló Mária Magdolna-plébániatemplomot, amelybe új orgona is kerül, továbbá a közgyűlési díszteremnek és a levéltárnak helyet adó Kvártélyházat, ahol Zala megye történetét bemutató állandó kiállítást is létrehoznak. A bíróság mögötti területen a látogatóknak parkolóházat építenek, a botfai városrészben álló Hűvös-kastélyt pedig zarándokszállássá alakítják át - sorolta Balaicz Zoltán.

A nagyszabású beruházásokról szólva kifejtette azt is: Mindszentyn kívül - akinek boldoggá avatási folyamata zajlik a Vatikánban - nincs olyan zalaegerszegi történelmi személyiség, aki országszerte és a határainkon túl is ismert volna, másrészt a vallási turizmus világszerte egyre több embert mozgat. Hozzátette, hogy az előkészítés alatt álló, Csíksomlyótól Mariazellig tartó Mária-zarándokútnak is fontos állomása, egyik regionális központja lesz majd Zalaegerszeg.

Kovács Gábor jegyző az MTI kérdésére elmondta: az idei évet szánják a Mindszenty-emlékközpont előkészítésének, tervezésének. Jövőre indul a kivitelezés, és 2018 első negyedévére szeretnék, ha készen állnának a létesítmények.

Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×