A művészt 81 éves korában Budapesten érte a halál szerdán, temetéséről később intézkednek. Devich Sándor a hazai komolyzenei élet egyik meghatározó alakja volt. Nemcsak zenészként szerzett Magyarországon és világszerte hírnevet, hanem oktatott a Zeneakadémián és számos publikációja, több könyve is megjelent.

Szegeden született 1935. január 19-én művészcsaládban. Édesapja festőművész, restaurátor volt. A család barátságban állt a világhírű karmesterrel, Fricsay Ferenccel, aki az 1930-as évek második felében a Tisza-parti városban állandó operatársulatot szervezett, így Sándor kisgyermekként gyakran látogatta a Fricsay által vezényelt előadásokat. Hangszeres tanulmányait a zongorával kezdte, úszni többek közt a Nobel-díjas tudóstól, Szent-Györgyi Alberttől tanult.

Miután Budapestre költöztek, a hegedűt választotta hangszerének, első tanára a híres cigányprímás, Magyari Imre unokahúga volt. Tizenhárom évesen lépett fel először a Zeneakadémián, egy növendéktársával Bartók-duókat játszottak. Sokat járt koncertre, sokszor Varga Vilmát, Liszt Ferenc utolsó magyar tanítványát kísérte az előadásokra. Meghatározó volt számára, hogy olyan művészeket láthatott a pódiumon, mint Fischer Annie, Simándy József, a Tátrai-vonósnégyes, Cziffra György, Yehudi Menuhin és Otto Klemperer.

Szinte állandó nyertese volt a Magyar Rádió zenei rejtvényeinek, a jutalomként kapott vásárlási utalványokon partitúrákat vett a Rózsavölgyi zeneműboltban, és odahaza, a négy fal között maga is megpróbálkozott a dirigálással.

Otthonukat édesapja révén sok híres ember kereste fel, megfordult náluk mások mellett a képzőművész Barcsay Jenő, Ferenczy Béni és Borsos Miklós, Szőts István filmrendező, Pécsi Sándor színész pedig egy iskolai versmondó versenyre készítette fel. Gimnáziumi évei alatt kórusban énekelt, vívott, a konzervatóriumban a hegedű mellett zeneszerzést, kamarazenét, zenetörténetet és népzenét tanult.

A Zeneakadémián tanulmányait 1954-ben Zathureczky Ede osztályában kezdte meg, tanára volt mások mellett Weiner Leó és Szőnyi Erzsébet is. Harmadéves hallgatóként már az Állami Hangversenyzenekarban hegedült (az együttesnek 1984-ig tagja maradt), és Tátrai Vilmos hívására a Magyar Kamarazenekarban is játszott, hegedűművészi diplomáját 1959-ben már aktív zenészként vette kézhez.

1957-ben három főiskolai társával megalapította a Komlós- (1963-tól Bartók) vonósnégyest, amelyben negyed századig muzsikált második hegedűsként. A kvartett első jelentős nemzetközi sikerét 1964-ben aratta, amikor a liege-i nemzetközi versenyen I. díjat nyert. Az együttes Európában, Amerikában, Kanadában, Japánban, Kínában, Ausztráliában, Új-Zélandon turnézott, számos kiemelkedő nemzetközi fesztiválon vett részt és lemezfelvételeket is készített. A művész ezekhez az évekhez fűződő élményeit a Tollal és vonóval című kis könyvében örökítette meg.

Devich Sándor 1983 és 1992 között a Budapesti Fesztiválzenekar szólamvezetője volt. 1981 óta a Zeneművészeti Főiskolán (2000-től egyetem) tanított kamarazenét és vonósnégyest, egy nyilatkozata szerint a legnagyobb örömet a tanítás jelentette számára. 1991-ben egyetemi tanárnak nevezték ki, professor emeritus lett, a Zeneakadémia rektor-helyetteseként (1988-1997), a kamarazene tanszék vezetőjeként (1992-2000) is tevékenykedett. A világ számos országában tartott mesterkurzust és hívták meg vendégtanárnak, itthon több alkalommal is részt vett a szombathelyi Nemzetközi Bartók Szemináriumon, mesterkurzust tartott Pécsett és Fertődön. Néhány éve ő volt az egyik házigazdája a Budapesti Filharmóniai Társaság kamarazenei sorozatának.

Művészete elismeréseként megkapta a Liszt Ferenc-díjat (1965), a Kossuth-díjat (1970), a kiváló művész címet (1981), az UNESCO-díjat (1981), a Bartók-Pásztory-díjat (1986). 2005-ben "több évtizedes, nemzetközileg is nagyra becsült előadóművészetéért, művészetoktatói munkásságáért" a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki, 2006-ban Weiner Leó-díjban részesült.

Számos tanulmányt, több könyvet is publikált: Mi a vonósnégyes? (1985), A pizzicatóról, a szinkópáról és a "viselkedésről" (1997), A vonósnégyes egykor és ma (2005), Üzenetek (2007). Mindezek mellett hegedű- és kamarazene-művek közreadásával is foglalkozott.