Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
314.58
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Ma kezdődik a PeCsa Zárófesztivál

Ma kezdődik a PeCsa Zárófesztivál a Petőfi Csarnok előtti napozóréten. A négy nap során mások mellett a Beatrice, a Skorpió és a Karthago is fellép, mától vasárnapig huszonegy koncertet tartanak a lebontásra kijelölt épületnél.

A Petőfi Csarnok, a főváros akkori legnagyobb ifjúsági szabadidőközpontja 1985-ben a Karthago koncertjével nyitotta meg kapuit, harminc évvel később ugyanez a zenekar játszik itt utoljára vasárnap 21 órától.

A megnyitás óta csaknem 15 ezer rendezvénynek adott otthont a PeCsa, a látogatók száma meghaladta a tízmilliót. Az épület 2015 őszén végleg bezár, ezután elbontják, a tervek szerint helyére épül meg a Múzeumi Negyed részeként az Új Nemzeti Galéria - Ludwig Múzeum.

A rendezvény célja, hogy a zenei szakma és a közönség méltó búcsút vegyen a koncerthelyszíntől, olyan együttesek fellépésével, melyek történetében a Petőfi Csarnok egykor meghatározó szerepet töltött be. Erre az alkalomra újra összeáll az Exotic, a Skorpió ismét kiegészül a gitáros Tátrai Tiborral, műsort ad a Z'Zi Labor és a Veresegyházi Asszonykórus.

A fesztivál négy napja során zenél továbbá az Auróra, a Beatrice, a Bulldózer, a B52 és Varga Miklós, Deák Bill Gyula, a Fáraó, a Karthago, a Lord, a Moby Dick, a Napoleon Boulevard, a P.Box (Debrecen), a Sing Sing, a Takáts Tamás Blues Band, Török Ádám és a Mini, az Unisex, Vikidál Gyula és Vörös István (Prognózis).

Címlapról ajánljuk
Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn és kedden kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a sűrű hetet, tárgyalnak az áfáról, a köznevelési törvényről, a szakképzésről és az agrárkamaráról is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.

Jósolnánk esőt, de nem tudunk, sőt

Egész héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
A barbárság korszakának vége lehet Magyarországon

A barbárság korszakának vége lehet Magyarországon

John Stuart Mill már 1848-ban a „barbárság” maradványának tartotta a nemzeti valutákat, és a magyar gazdaságtörténet lassan őt igazolja. Az elmúlt évtizedek bebizonyították, hogy Magyarország nem tudott élni az önálló valutával, a független monetáris politika sokszor nem megvédett minket, hanem elmélyítette a válságokat. Ma, amikor egy új gazdaságpolitikai irány alapján megnyílt az út az euró felé, az EU-párti fordulat és a csatlakozási szándék a legfőbb geopolitikai horgonyunkká lépett elő. Az optimális valutaövezetek elmélete azonban rámutat a folyamat kockázataira is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×