Infostart.hu
eur:
363.53
usd:
314.7
bux:
148483.56
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc

Tíz dollárért kaphat vissza egyOscar-szobrot a filmakadémia

Joseph C. Wright tavaly 79 ezer 200 dollárért (22 millió forintért) elárverezett, 1942-ben elnyert Oscar-díját 10 dollárért (2800 forintért) visszakaphatja az amerikai filmakadémia egy Los Angeles-i bíró ítélete szerint.

A bírósági döntésre a filmakadémia és a mozis relikviákkal foglalkozó Nate D. Sanders aukciósház közötti megállapodás után került sor - ismertette a BBC News.

Joseph C. Wright a My Gal Sal című zenés vígjáték díszleteiért kapott Oscar-díjat 1942-ben. Örökösei 2014 júniusában bocsátották árverésre az aranyozott szobrot. A filmakadémia megkísérelte megakadályozni az aukciót, arra hivatkozva, hogy az a szervezet 1951-ben elfogadott szabályába ütközik. Eszerint az Oscar-díjasok a szobor eladása előtt kötelesek tíz dollárért felajánlani a díjat a filmakadémiának.

A Nate D. Sanders az átvett szobrot a Briarbrook aukciósház árverésén adta el. Az aukciósház korábban az közölte, hogy az akadémia még az árverés előtt vizsgálódott az ügyben, de tisztázták magukat azzal, hogy a szóban forgó szobrot még 1950 előtt adták át.

A Nate D. Sanders szervezte korábban 15 Oscar-díj árverését, a gyűjtemény 2012-ben több mint hárommillió dollárért kelt el.

"Az Oscar-díj az egyik legkiemelkedőbb és legnagyobb presztízsű művészeti díj" - fogalmazott Gary E. Gans, a filmakadémia jogi képviselője. Hozzáfűzte, hogy azért foglalkoztak ezzel az üggyel, mert szeretnék megőrizni a díj valódi értékét és megmenteni attól, hogy közönséges árucikké váljon.

Tavaly a filmakadémia egy másik Oscar-díjas örököseivel szemben is jogi lépéseket tett: Robert Surtees operatőr egykori Oscarját ugyanis a gyanú szerint az eBayen bocsátották áruba.

Címlapról ajánljuk
Drámai országgyűlési ülés kezdődött Magyar Péter beszédével
cikkünk frissül

Drámai országgyűlési ülés kezdődött Magyar Péter beszédével

A miniszterelnök napirend előtt felszólalásával kezdődött meg az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése. Baka András az egyedüli hivatalos államfőjelölt, akit kedden meg is választhatnak, hétfői adat szerint rekordtöbbletet hozott a költségvetés júliusban, távozhat a legfőbb ügyész, újra itt a hőségkupola, elindulhat hétfő este még egy turbina a paksi atomerőműben – van miről beszélnie Magyar Péternek. Cikkünk frissül!
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Irányt váltott a forint, gyűlnek a felhők

Irányt váltott a forint, gyűlnek a felhők

Óvatos kereskedéssel indul a hét a devizapiacokon, miután a gyenge amerikai munkaerőpiaci adatok a múlt héten kéthavi mélypontra lökték a dollárt, amely hétfő reggel már kissé korrigált. A befektetők most elsősorban a közel-keleti feszültségeket, az emelkedő olajárat és a héten érkező amerikai inflációs adatokat figyelik, miközben a piac már csak 44 százalékos esélyt áraz egy szeptemberi Fed-kamatemelésre az egy héttel korábbi 67 százalékkal szemben. A forint enyhe erősödéssel kezdte a napot, de délre elfogyott a lendület az iráni háborúról szóló eszkalációs aggodalmak miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×