Infostart.hu
eur:
364.34
usd:
315.53
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Holnap kezdődik a Voluta Nemzetközi Vízikarnevál

Csütörtökön kezdődik a kilencedik Voluta Nemzetközi Vízikarnevál Mosonmagyaróváron, a Mosoni-Duna Itató előtti szakaszánál - tudatta a szervező Flesch Károly Kulturális Központ igazgatója.

Csiszár Péter elmondta, hogy a vasárnap estig tartó programok vezérfonala továbbra is a sárkányhajóverseny lesz, amelyre több mint hatvan csapat nevezett. A megmérettetést gyermekprogramok és koncertek egészítik ki - tette hozzá.

A program csütörtökön a két napos Lajta-túrával kezdődik, a résztvevők az ausztriai Királyhidáról (Bruckneudorf) indulnak, majd Zurányon (Zurndorf) keresztül érkeznek Mosonmagyaróvárra, a Mosoni-Dunára.

A sárkányhajó-fesztiválon szombaton a felnőtt csapatok versenyeznek, vasárnap pedig az általános és középiskolások. A felnőttek mezőnyében több mint ötven csapat indul. Egy sárkányhajóra 17 ember fér.

Pénteken retrokoncerteket tartanak, fellép mások mellett a Happy Gang, a Fiesta és a mosonmagyaróvári Hen House Band.

Szombaton sport-és egészség nappal egészül ki a verseny, ahol a városban elérhető 24 féle sportág mutatkozik be, egyebek mellett ki lehet majd próbálni a jógát, a karatét, a kung fut, a fitt-ballt és a hastáncot.

A legkisebbeket ugrálóvárak, mobil kalandpark, felfújható játékok, vetélkedők és játszóház várja.
S
zombaton 19 órakor lesz a felnőtt sárkányhajóverseny eredményhirdetése, végül a tűzgyújtás előtt az R-Go ad koncertet.

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×