Infostart.hu
eur:
364.71
usd:
315.96
bux:
148587.82
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Megválasztották a Miskolci Nemzeti Színház új igazgatóját

Béres Attila lett a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója. Az új vezetőt a miskolci közgyűlés csütörtöki, rendes ülésén egyhangúlag választotta meg a teátrum igazgatójává június 19-i hatállyal 2020. január 31-ig.

Az új direktort 28 igen szavazattal választották meg Miskolc város önkormányzati képviselői, zárt ülésen.

A Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatói pályázatát - a jogszabályok szerint - korábban szakmai bizottság értékelte - közölte csütörtökön Koczák Szilvia, a miskolci polgármesteri hivatal szóvivője.

Emlékeztetett arra, hogy a szakmai bizottság az Előadóművészeti Iroda, a helyi polgármesteri hivatal és a szakszervezet képviselőinek részvételével június 15-én tartotta meg ülését. A testület tagjai 5 igen szavazat és 1 tartózkodás mellett támogatták Béres Attila pályázatát.

A posztra eredetileg ketten pályáztak, Béres Attila és Dózsa László. Dózsa László június 2-án visszalépett.

A Miskolci Nemzeti Színház élére azért kellett új igazgatót választani, mert a város közgyűlése március 18-án azonnali hatállyal felmentette tisztségéből a korábbi vezetőt, Kiss Csabát. 

Címlapról ajánljuk
Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.

Államfőválasztás – Tucatnyi jelölt közül találta meg a magáét a Tisza Párt, részletek

A Tisza képviselőcsoportja minimum tíz emberrel egyeztetett az államfőjelöltségről, a szombati frakcióülésre már csak három név maradt és a frakció végül elsöprő többséggel szavazta meg Baka András jelölését. Erről újságírói kérdésre beszélt Hallerné Nagy Anikó (Tisza), az Országgyűlés házelnöki feladatait ellátó alelnöke hétfőn a Parlamentben.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Még mindig évi 900 millió forint folyik át a fővároson keresztül a parkfenntartási bizniszhez

Még mindig évi 900 millió forint folyik át a fővároson keresztül a parkfenntartási bizniszhez

Budapest zöldfelületeinek fenntartását több mint két évtizede egy szűk kör végzi. Karácsony Gergely főpolgármester zászlajára tűzte, hogy kiszorítja a fővárosból a céghálót, ami szépen is haladt – egy parkot leszámítva. Ez a Városliget, aminek fenntartására idén májusban kötöttek újabb, 900 milliós szerződést. A Városháza arra hivatkozott, hogy mivel a terület állami, a gondozása nem az ő dolguk. A Liget fenntartása azonban legalább 33 éve az ő kötelességük, amit az önkormányzat saját cége, a Budapesti Közművek (BKM), évről-évre le is ír a szerződéseiben. Karácsony és a BKM is azt ígéri, hogyha visszakerül a főváros tulajdonába a Városliget, akkor a munkákat is beszervezik – csakhogy a kormány éppen júniusban határozott a terület fejlesztéséről, ami alapján nem a visszaadáson gondolkodnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×