Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
315.96
bux:
0
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Barokk piknikkel várja vendégeit a Régi Zenei Napok

A szakmát mesterkurzusokkal, a közönséget koncertekkel, historikus táncbemutatóval és barokk piknikkel várja a fertődi Esterházy-kastélyban június 27. és július 4. között tartandó Régi Zenei Napok - mondta el Szamosi Szabolcs, a fesztivált rendező Filharmónia Magyarország igazgatója.

A fesztiválon idén olyan művészek és együttesek lépnek fel, illetve tartanak mesterkurzust, mint Malcolm Bilson, Barthold Kuijken, Erik Boosgraaf, Spányi Miklós, a Capella Savaria, valamint Vashegyi György és együttesei, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus - mondta Szamosi Szabolcs.

A mesterkurzusokra több mint 15 országból érkeznek hallgatók, a résztvevők körülbelül fele-fele részben magyarok és külföldiek. Esténként a kurzusvezető professzorok adnak kamarakoncerteket, a nyitó és záró hétvégén pedig nagyobb hazai historikus együttesek is fellépnek - részletezte.

Szamosi Szabolcs kiemelte a barokk pikniket, amelyen korhű ruhában muzsikálnak barokk zenészek, lesz borkóstoló, barokk sütemények, korhű táncbemutató és gyerekprogramok is.

Kitért arra is, hogy amióta a rendezvényt négy évvel ezelőtt a fertődi Esterházy-kastélyba helyezték át, Haydn zenéje és általában a klasszikus repertoár is jobban előtérbe került a barokk zene mellett.

Címlapról ajánljuk

Alsó tagozat megújítása: az irány jó, de komoly gondot is lát a PDSZ

A PDSZ alapvetően támogatja az alsó tagozat gyermekközpontú megújítását célzó 14 pontos javaslatcsomag szakmai irányait, ugyanakkor a jó célokhoz biztosítani kell a megvalósítás feltételeit is és minden pluszfeladathoz időt és pénzt kell rendelni – erről beszélt az InfoRádióban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Fontos adat jön, erre szegeződik minden tekintet!

Fontos adat jön, erre szegeződik minden tekintet!

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Érdemi elmozdulás az európai és amerikai határidős indexekben egyelőre nincsen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×