Infostart.hu
eur:
365.76
usd:
317.12
bux:
148798.07
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Milliárdokat adhatnak Manet remekművéért

Előzetes becslés szerint 15-20 millió font (6-8 milliárd forint) körüli leütési árat várnak a Sotheby's egy júniusi aukcióján Édouard Manet Un bar aux Folies Bergere (A Folies Bergere bárja) című impresszionista remekművéért.

Az aukciósház hétfőn számolt be arról, hogy június 24-én tartják az árverést. Az 1881-ben készült olajfestmény a párizsi Folies Bergere varieté pincérnőjét ábrázolja, háttérben a mulató közönsége. A híres képet számos kiállításon láthatta már a közönség, legutóbb a brit Nemzeti Galériában Az impresszionizmus felfedezése című kiállításon.

"Ez Manet egyik leghíresebb témája, egyben a párizsi éjszakai élet klasszikus impresszionista ábrázolása" - méltatta a művet Philip Hook, a Sotheby's szakértője. Hook úgy vélte, a kép egyike Manet legfontosabb, magánkézben lévő alkotásainak.

A témát a művész kétszer is megfestette, most a korábbi változatra fognak licitálni. A későbbi, nagyobb verzió a londoni Courtauld Galériában látható.

Az árverésre kerülő művet legutóbb 1994-ben bocsátották aukcióra, akkor 4,4 millió fontért kelt el.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Tisza-kormány: órákon belül szavaznak az új köztársasági elnökről, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Tisza-kormány: órákon belül szavaznak az új köztársasági elnökről, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Kedden 14 órától választ köztársasági elnököt az Országgyűlés a kétnapos rendkívüli ülés zárásaként. Az egyetlen hivatalos jelölt Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, akit a Tisza-frakció ajánlott – a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk nem vesz részt a szavazáson, ez azonban a voksolás eredményességét nem befolyásolja. A délelőtt a zárószavazásokkal telt: a Ház elfogadta többek között az egészségügyi adatkezelési csomagot, a köznevelési törvénymódosítást, a közpénzügyi reformokhoz kapcsolódó államháztartási szabályokat, a 2026-os költségvetés módosítását és a rendészeti feladatellátás átalakítását. Ezt követően indult a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló javaslat rendkívüli eljárásrendben zajló vitája. Közben két nagy uniós forrásokat érintő hír is érkezett: az MFB átláthatósági okokból kizárta az OPUS TITÁSZ-t az uniós hálózatfejlesztési pályázatokból, csütörtökön pedig az Alkotmánybíróság tárgyalja a Fidesz–KDNP indítványát, amely a forrásokhoz való hozzáférést biztosító reformcsomag kulcstörvényét támadja. Percről percre tudósítunk a keddi fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×