Infostart.hu
eur:
364.26
usd:
315.55
bux:
149702.12
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Elindult a Boldogasszony zarándokvonat a csíksomlyói búcsúba

Elindult négynapos útjára a Boldogasszony zarándokvonat csütörtök reggel a budapesti Nyugati pályaudvarról a csíksomlyói búcsúba. A pünkösdi szentmisét szombaton Jakubinyi György gyulafehérvári érsek mutatja be.

A vonattal útra kelő mintegy nyolcszáz zarándokot indulás előtt Beer Miklós váci megyés püspök áldotta meg.

A vonat Erdélyben Kolozsváron és Marosvásárhelyen áll meg. A zarándoklat második napjának programja Gyimesbükkön, az ezeréves határnál lesz, szombaton pedig a csíksomlyói búcsún vesznek részt a zarándokok. A zarándoklat záró eseménye vasárnap, a Gyergyószentmiklós főterén bemutatott szentmise lesz, amelyen Böjte Csaba ferences szerzetes mondja a szentbeszédet.

Valamennyi állomáshelyen főpapok, lelkipásztorok fogadják a zarándokokat, akiknek szavait közvetítik a vonatrádión is. A szervezők tájékoztatása szerint Kolozsváron mások mellett Mile Lajos kolozsvári főkonzul is köszönti majd a vonat utasait.

A másik zarándokvonat, a Csíksomlyó Expressz éjfélkor indul Szombathelyről, majd Budapesten, a Keleti pályaudvaron csatlakozik hozzá péntek hajnalban a Székely Gyors. A két vonat Budapestről egy tizenhat kocsiból álló szerelvényként indul Erdélybe.

A vonatok mellett számos plébániai és más közösség szervez buszos zarándoklatot Csíksomlyóra. Az egyiken ott lesz a Bolíviából nemrég kiszabadult Tóásó Előd is, aki 2009-es bolíviai letartóztatása óta először látogathat haza szülőföldjére. Tóásó Elődöt Karsay Ferenc, Budafok-Tétény polgármestere hívta meg, hogy csatlakozzon a kerület és a helyi katolikus plébánia által szervezett zarándoklathoz.

Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újfent Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.

Címlapról ajánljuk
Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség
cikkünk frissül

Baka András államfő beszéde a parlamentben megválasztása után: a társadalom mélyen megosztott, szembenézésre van szükség

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson, az eredmény kihirdetésekor a Mi Hazánk képviselői sem voltak jelen a teremben. A titkos szavazáson a 199 képviselőből 140 igen voks volt (minden bizonnyal a tiszás képviselők), 6 nem (minden bizonnyal a mi hazánkosok), 53-an nem vettek részt a voksoláson. Baka András már le is tette az államfői esküt.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Tisza-kormány: megszavazták az új köztársasági elnököt, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Tisza-kormány: megszavazták az új köztársasági elnököt, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Kedden 14 órától választ köztársasági elnököt az Országgyűlés a kétnapos rendkívüli ülés zárásaként. Az egyetlen hivatalos jelölt Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, akit a Tisza-frakció ajánlott – a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk nem vesz részt a szavazáson, ez azonban a voksolás eredményességét nem befolyásolja. A délelőtt a zárószavazásokkal telt: a Ház elfogadta többek között az egészségügyi adatkezelési csomagot, a köznevelési törvénymódosítást, a közpénzügyi reformokhoz kapcsolódó államháztartási szabályokat, a 2026-os költségvetés módosítását és a rendészeti feladatellátás átalakítását. Ezt követően indult a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló javaslat rendkívüli eljárásrendben zajló vitája. Közben két nagy uniós forrásokat érintő hír is érkezett: az MFB átláthatósági okokból kizárta az OPUS TITÁSZ-t az uniós hálózatfejlesztési pályázatokból, csütörtökön pedig az Alkotmánybíróság tárgyalja a Fidesz–KDNP indítványát, amely a forrásokhoz való hozzáférést biztosító reformcsomag kulcstörvényét támadja. Percről percre tudósítunk a keddi fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×