Infostart.hu
eur:
364.14
usd:
315.52
bux:
149580.12
2026. augusztus 12. szerda Klára

Amerikai mozikban a Fehér isten

Kanada és az Egyesült Államok hat mozijában nézheti majd meg péntektől a nagyközönség Mundruczó Kornél Fehér isten című filmjét.

A Magyarország által 2014-ben az idegennyelvű filmek kategóriájában Oscar-díjra jelölt alkotást Calgaryban, Montrealban, Torontóban és Vancouverben egy-egy, New Yorkban pedig két filmszínház tűzte műsorára. Május közepéig a két ország több mint félszáz városában válthatnak jegyet legalább egy héten át a filmre a nézők.

"Megtetszett nekünk a film, amikor tavaly a cannes-i filmfesztiválon láttuk. Miközben az idegennyelvű filmek kihívást jelentenek az amerikai piacon, a Fehér isten olyan egyedülálló és erőteljes film, hogy véleményünk szerint szép esélye van az áttörésre" - közölte a filmet forgalmazó Magnolia Pictures nevében Matt Cowal az MTI-vel.

Különösen felbátorít bennünket, hogy számos kifinomult ízlésű kritikus vált a film hívévé - tette hozzá.

A rendező, aki film szakmai bemutatói miatt New Yorkból Los Angelesbe repült, az MTI-nek telefonon elmondta: nem érezte úgy, hogy az egyes országokban nagyon különböző lenne a film fogadtatása.

"Inkább talán abban van némi különbség, hogy honnan nézik ezt a filmet, abban hogy ki nézi a kisebbség felől és ki a többség felől. És minden nagyon jóléti társadalom - ide sorolom az Egyesült Államokat is - inkább a többség felől nézi és a többség felelősségét keresi benne, ami egy fontos szempont"- nyilatkozott Mundruczó Kornél.

Elmondta, a film nagyon sok ellentmondást hordoz, ezek létezése nevezhető a film állításának. Természetesen, ha egy társadalom hosszan extremizálódik, és sem a szolidaritásra, sem a toleranciára nem helyez hangsúlyt, akkor elképzelhetővé válik több olyan folyamat, mint amilyet a film is bemutat - fejtette ki.

Közölte, nagyon boldoggá tette a New York-i bemutató.

"Azt éreztem, hogy a közönség nagyon érzékenyen reagál, a sajtó nagyon pozitív. Ettől függetlenül azt tudni kell, hogy ez egy nagyon pici magyar film egy nagyon pici magyar nyelven. Nyilván nagyon limitáltak a lehetőségek, ahol ez meg tud jelenni. Természetesen nagyon jó, ha minél többen megnézik a filmet" - jelentette ki a rendező.

Mundruczó Kornél filmjéről és annak műsorra tűzéséről az elmúlt napokban beszámolót közölt egyebek között a The New York Times, a The New Yorker és a Vice.

Címlapról ajánljuk
Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×