Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
315.6
bux:
149688.17
2026. augusztus 12. szerda Klára

Németország visszaszolgáltatja a Gurlitt-örökség egy darabját

Visszaszolgáltatási megállapodást írt alá Németország a Gurlitt-örökség egy darabjára vonatkozóan, amelyről szakértők tavaly megállapították, hogy a nácik által rabolt műkincsek közé tartozik.

A szakemberek szerint Max Liebermann Két lovas a parton című festményét annak idején David Friedmann üzletembertől kobozták el, így az alkotás az ő leszármazottait illeti meg.

Monika Grütters német kulturális államminiszter hivatala pénteken megerősítette a Der Spiegel című lap értesüléseit, amelyek szerint Grütters aláírta a visszaszolgáltatási megállapodást. Ez lesz a Gurlitt-gyűjtemény első darabja, amely visszakerül jogos tulajdonosaihoz. A megállapodást állítólag még a Gurlitt hagyatékát kezelő müncheni bíróságnak is át kell néznie.

A Gurlitt-gyűjtemény léte véletlenül vált ismertté 2012-ben, amikor egy adócsalás miatt indított eljárásban házkutatást tartottak Cornelius Gurlittnál, és nagyjából 1300 képre, köztük Pablo Picassótól és Marc Chagalltól származó művekre bukkantak müncheni lakásában.

A tavaly májusban elhunyt Gurlitt apjától, az Adolf Hitler kedvelt műkereskedőjeként számon tartott Hildebrand Gurlittól örökölte az egymilliárd euró körüli értékűre becsült festménygyűjteményt, amelynek egy részét a nácik annak idején rablással, erőszakkal, zsarolással szerezték meg.

Gurlitt végakaratának megfelelően a berni Kunstmuseum tavaly átvette a müncheni gyűjtemény tisztázott eredetű részét.

Címlapról ajánljuk
Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

Felpörög a metróhosszabbítás – itt vannak a feladatok, ingatlanokat is meg kell vennie a fővárosnak

A 3-as metró harminchat évvel ezelőtt érte el Újpest-Központot, ám a tervek ellenére sosem folytatták. A BKK előkészítette a 3-as metró káposztásmegyeri meghosszabbításának engedélyezési terveit, és a kormány által júliusban meghirdetett Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv tartalmazza a metróvonal meghosszabbítását, első szakaszként Rákospalota-Újpestig. Sok feladat van, a határidő rövid, és a két új megállóval nem jönnek majd új szerelvények.

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Csendes-óceáni Flottánál tartott szerdai látogatásán kilátásba helyezte, hogy amennyiben nyugati hajók lefoglalnak orosz kereskedelmi hajókat, Moszkva hasonlóképpen fog válaszolni nemcsak ugyanazon a vizeken, hanem bárhol, beleértve a Csendes-óceánt is. Az orosz elnök „kalózkodásnak” és „rablásnak” nevezte a nyugati terveket az orosz hajók lefoglalására. Szerdára virradóra robbanásokat hallottak a Fekete-tenger partján lévő orosz városban, Novorosszijszkban. A lezuhanó dróndarabok lakóépületeket is eltaláltak, egy gyermek életét vesztette. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×