Infostart.hu
eur:
363.93
usd:
314.98
bux:
150059.41
2026. augusztus 12. szerda Klára

Megalakult a Csörge

Csörge néven megalakult az első burgenlandi magyar népzenei együttes - közölte a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az együttes, amely az egyesület népzeneoktatásán részt vevő diákokból áll, a burgenlandi magyar népzenei hagyományok és dalkincs ápolását tűzte ki céljául. Az együttes különböző korú tagokból áll, akiket a magyar zene iránti szeretet köt össze.

Tíz lelkes amatőr, gyermek és felnőtt zenél minden pénteken az őriszigeti (Siget in der Wart) evangélikus gyülekezet termében. A zenekari tagokat, akik nagybőgőn, brácsán, tamburán vagy dudán játszanak, a vas megyei Boglya zenekar vezetői, Földesi János és felesége oktatja. Földesi János az osztrák közszolgálati rádió (ORF) burgenlandi adásának nyilatkozva elmondta: az őrvidéki zene különlegessége az egyedi dallam- és szövegvilágában rejlik, az együttes jelenleg a Gál Károly gyűjtése alapján rendelkezésre álló dalokat dolgozza fel.

Az együttes neve utal a csörögni szóra is és arra is utal, hogy a nyugat-dunántúli nyelvjárásban a csörge tepertőt jelent.

A tagok azt szeretnék, hogy olyan zenekarrá fejlődjön az együttes, amely autentikus magyar hangszereken és őrvidéki muzsikával tudja majd kísérni fellépésein az őriszigeti magyar néptáncegyüttest.

Az együttes szeretné bővíteni a taglétszámát és minél több alkalommal lépne fel közönség előtt. Legközelebb április 11-én és 12-én a burgenlandi Õriszigeten kétnapos rendezvényt, és annak zárásaként koncertet tartanak, amikor az érdeklődők többet megtudhatnak a zenekarról és akár csatlakozhatnak is hozzá.

Címlapról ajánljuk
A Liverpool szurkolói magyarázatot várnak a tervezett tulajdonátruhásással kapcsolatban

A Liverpool szurkolói magyarázatot várnak a tervezett tulajdonátruhásással kapcsolatban

A Liverpool szurkolói csoportja, a Spirit of Shankly (SoS) magyarázatot követel a klubtól, miután olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint Jeff Bezos, az Amazon alapítója tagja annak a konzorciumnak, amely jelentős kisebbségi részesedés megszerzésére készül. A csoport komoly aggodalommal figyeli, milyen hatással lehetnek az új befektetők a jelentős döntésekre.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról az atomerőműnél

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök, ismertetve a részleteket is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Fenyegető üzenetet küldött Putyin a Nyugatnak, Novorosszijszkban csapott le Ukrajna – Háborús híreink szerdán

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Csendes-óceáni Flottánál tartott szerdai látogatásán kilátásba helyezte, hogy amennyiben nyugati hajók lefoglalnak orosz kereskedelmi hajókat, Moszkva hasonlóképpen fog válaszolni nemcsak ugyanazon a vizeken, hanem bárhol, beleértve a Csendes-óceánt is. Az orosz elnök „kalózkodásnak” és „rablásnak” nevezte a nyugati terveket az orosz hajók lefoglalására. Szerdára virradóra robbanásokat hallottak a Fekete-tenger partján lévő orosz városban, Novorosszijszkban. A lezuhanó dróndarabok lakóépületeket is eltaláltak, egy gyermek életét vesztette. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×