Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
315.98
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Betiltott spanyol filmek láthatók a Művészetek Palotájában

A Franco-diktatúra által betiltott alkotásokat is levetít a Művészetek Palotája (Müpa) Az igazság pillanatai - Fél évszázad spanyol filmjei című sorozat keretében.

A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Müpa vetítéssorozata február 9-én indul, a műsoron a spanyol filmművészet elmúlt 50 évének fontos alkotásai kapnak helyet, amelyek közül többet betiltott a 30 évvel ezelőtt elhunyt Francisco Franco vezette diktatúra cenzúrája.

Az első vetítésen Luis Bunuel 1961-es filmjét, a Viridianát tekintheti meg a közönség. A film ugyan elkészülte után megnyerte a cannes-i fesztivál Arany Pálma-díját, azonban a spanyol rezsim tiltólistára tette, a Vatikán hivatalos lapja, a L'Osservatore Romano pedig egyenesen istenkáromlónak bélyegezte. Az alkotást 1996-ban, a spanyol film születésének centenáriumán a kritikusok a legjobb spanyol filmnek választották. A Viridiana összetett, olykor zavarba ejtő és szürreális története egy apácanövendék küzdelmeiről szól egy olyan világgal, amelyben mindenki csak a saját maga zárt környezetének szabályai szerint próbál élni.

A vetítéssorozat keretében, március 23-án vászonra kerül a Franco-rezsim elől Mexikóba menekülő Bunuel egy másik filmje is, az 1970-es Tristana. A film főszerepeiben a pályakezdő Catherine Deneuve és Fernando Rey látható.

Február 23-án Juan Antonio Bardem Főutca című filmjét vetíti a Müpa, a történet egy álmos kisvárosról szól, ahol léha fiatalemberek ártatlan tréfája fordul a kelleténél jóval komolyabbra.

Luis García Berlanga - aki pályafutását falangistaként kezdte, majd végül szembefordult a diktatúrával - két könnyedebb alkotással képviselteti magát a vetítéssorozaton. A március 9-én vetített, 1963-ban elkészült Hóhér című film főszereplője egy olyan fiatalember, aki beleszeret a hóhér lányába, a házasságkötést követően pedig kénytelen átvennie apósa hivatalát. Az április 27-én megnézhető Nemzeti vadászat című alkotás középpontjában egy üzletember áll, aki a felső tízezerbe annak kedvelt sportja, a vadászat űzése révén szeretne bekerülni. Az élesen rendszerkritikus szatíra kíméletlen gúnnyal ábrázolja a politikai hatalomhoz dörgölőző gazdasági vezetőket, arisztokratákat és klerikusokat.

Carlos Suara életrajzi utalásokban gazdag 1973-as Angélica, az unokatestvér című alkotása április 13-án kerül a Müpa műsorára. Bár a film forgatókönyvet kétszer is betiltották, az alkotást végül heves indulatok és erőszakos megnyilvánulások mellett - a falangisták támadásaitól a falangista rendőrségnek kellett megvédenie a filmet lejátszó mozikat - bemutatták Spanyolországban is.

A sorozatot június 15-én Pablo Berger 2012-es Hófehérke című némafilmje zárja, amelynek alapját a klasszikus Grimm-mese képezi. Az Oscar-díjra is jelölt fekete-fehér alkotás, amely az 1920-as évek Sevillájába emeli át a jól ismert történetet, 10 Goya-díjat söpört be megjelenése után.

A filmek teljes listája és bővebb információ a Müpa honlapján érhető el.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×