Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
316.04
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

A Toto Magyarországon is bemutatja új albumát

Márciusban jelenik meg a fúziós rockzene egyik alapcsapata, az amerikai Toto új stúdióalbuma, amelyet június 26-án a magyar közönségnek is bemutatnak a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán.

A Toto XIV című új anyagon az 1977-től létező Toto három alapító tagja, a gitáros Steve Lukather és két billentyűs, David Paich és Steve Porcaro is játszik, mellettük az énekes Joseph Williams számít évek óta stabil szereplőnek. A tavasszal induló turnén a szintén alapító tag David Hungate basszusgitáros is színpadon lesz - közölte a szervező Livesounds csütörtökön az MTI-vel.

A zenekar először 2000-ben, majd 2006-ban és 2012-ben játszott Magyarországon, mindháromszor ugyanott, ahol most is fog: a fővárosi Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán. A Los Angelesben alakult Toto lemezeiből eddig összesen 35 millió példányt adtak el világszerte, az Africa című dalt tartalmazó Toto IV című album (1982) a rockzene történetében először kapott 6 Grammy-díjat.

A Toto XIV március 20-án jelenik meg, a lemez kilenc évvel követi a 2006-os Falling In Betweent. A zenekar a cím választásával is jelzi: a friss anyagot a világsikereket hozott Toto IV lemezhez hasonlítható.

"Úgy kezeltük ezeket a dalokat, mintha a Toto V-re, a Toto IV folytatására készülnénk. Igyekeztünk a legjobb énünket beletenni a munkába" - mondta Steve Porcaro billentyűs. A stúdióban a dobok mögött Keith Carlock ült, de ő a Steely Dannel vállalt kötelezettségei miatt nem vesz részt a 2015-ös turnén, Shannon Forrest helyettesíti, aki 2014-ben már kipróbálta magát a Totóval.

David Paich egy 2012-ben az MTI-nek adott interjúban arról is beszélt, milyen érzés előadni az évtizedekkel ezelőtti slágereket. "Ma sem unalmas az olyan számokat játszani, mint amilyen az Africa, a Hold the Line vagy az I'll Be Over You. Persze időnként fárasztó a próbákon a régi slágerek eljátszása, de amikor a rajongóink előtt tesszük ezt a turnén, mi is élvezzük. Nincs annál felemelőbb, amikor azt hallod, hogy a közönség énekli a dalaidat".

Miután a Toto lelke, Steve Lukather gitáros 2008-ban bejelentette, hogy kiszáll a zenekarból, úgy tűnt, vége a hosszú és sikeres történetnek, ám két évvel később a csapat újra összeállt - immár Bobby Kimball énekes nélkül - egy európai turnéra, amelynek bevételét a 2007 óta súlyos betegségben, az agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó amiotrófiás laterálszklerózisban (ALS) szenvedő Mike Porcaro basszusgitáros gyógyítására ajánlották fel.

A tragédiák, és azt ezt követő újrakezdések korábban is jelen voltak a Toto történetében, hiszen Mike egyik testvére, az alapító tag Jeff Porcaro dobos 1992-ben egy szívrohamban életét veszítette. A Toto talán legnagyobb sikere, az Africa című 1982-ben született dal David Paich és Jeff Porcaro közös szerzeménye, amelyet Paich énekel.

"Borzasztóan nehéz volt számunkra Jeff halálát feldolgozni, akkor gondoltuk először azt, hogy a Totónak vége, nincs értelme folytatni. Halála után egy hónappal jelent meg új lemezünk, a vele közösen készített Kingdom of Desire, egy lekötött kétéves turné állt előttünk. A koncertsorozattal Jeff emléke előtt tudtunk adózni" - idézte fel a zenész három ével ezelőtt David Paich az MTI-nek.

Idén a Toto ismét turnéra indul, Varsóból érkezik Budapestre, ahol a június 26-i koncert lesz, és másnap már Bukarestben játszanak. A Toto a nyár végén az Egyesült Államokban folytatja a koncertsorozatot.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×